Szabó Tímea
Megosztás

Valódi béremelést a mentősöknek!

A Párbeszéd 10 milliárd forint összegű költségvetései módosító javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek, hogy a mentődolgozók idén 60 százalékos béremelést kaphassanak. Be kell fejezni az egészségügyben dolgozók megalázását, mert a szakemberhiány már a betegek életébe...
Párbeszéd
Megosztás

Mindenki számít a 2018-as költségvetési módosítókban is

Csütörtökön lezárult a 2018-as költségvetéshez benyújtható módosítók határideje. A Párbeszéd olyan kulcsfontosságú javaslatokat nyújtott be, amely az emberek 85 százalékának segíti a megélhetését, szemben a kormány szándékával, amely csak a legkedvezőbb helyzetben...
Karácsony Gergely
Megosztás

Jelentős eredményeket ért el a zuglói szociális modell

Minden harmadik embernek sikerült elhelyezkedni tavaly azok közül a munkanélküliek közül, akiknek a Zuglói Család- és Gyermekjóléti Központ Állás-LES nevet viselő munkaközvetítő irodája nyújtott szolgáltatást. A 280 korábbi zuglói álláskeresőnek a harmada ma már...
Párbeszéd Magyarországért
Megosztás

Újabb szög a sajtószabadság koporsójába

A Párbeszéd szerint a reklámadó tervezett módosítása diszkriminatív, ellehetetleníti a független médiát és az Európai Bizottság is betiltotta, ezért a párt felszólítja a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőit, hogy ne szavazzák meg a törvénymódosítást. Mint ismert, a...
Szabó Tímea
Megosztás

Nem adóznak a gazdagok - a Fidesz-KDNP nem kér a vagyoni egyenlőtlenségek csökkentéséből

Ma az Országgyűlés Gazdasági bizottsága leszavazta a Párbeszéd országgyűlési képviselőjének Szabó Tímeának, a gazdagok és oligarchák adóztatásáról szóló törvényjavaslatát. A letelepedési kötvények tényleges megszüntetéséről szóló javaslatot szintén nem támogatta a...
Szabó Tímea
Megosztás

A kormány fejezze be az ipari méretű lopásokat!

A Párbeszéd Magyarországért társelnöke arra szólította fel a kormányt, hogy fejezze be az "urizálást, az ipari méretű lopásokat" és ne a gazdagoknak akarjon kedvezni a jövő évi költségvetéssel. Szabó Tímea szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a 2018-...
Karácsony Gergely
Megosztás

Karácsony Gergely a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje

A Párbeszéd Magyarországért tisztújító taggyűlése újra társelnökké választotta Szabó Tímeát és Karácsony Gergelyt, akit az ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltjének is megválasztottak vasárnap Budapesten. Az eredmény bejelentése után tartott beszédében Karácsony...
Párbeszéd Magyarországért
Megosztás

Az átlagmagyarnak kellene vagyonosodnia

A Párbeszéd aggodalommal figyeli a növekvő szakadékot a gyors ütemben gazdagodó elit és az elszegényedő, lecsúszással fenyegetett, átlagos jövedelmi helyzetű magyarok között. A Párbeszéd szerint a megoldás korrupcióellenes ügyészség felállítása és a legalább...
Párbeszéd
Megosztás

Minőségi munkahelyeket és 30 napos éves szabadságot!

Még kiszolgáltatottabbá tenné a kormány a munkavállalókat: háromszorosára emelné a munkaidőkeret maximális lehetséges hosszát. A munkáltatók munkaszervezési mozgásterét szélesítő javaslatot ismét minden előzetes egyeztetés nélkül nyújtotta be a Fidesz. Az új...
Párbeszéd
Megosztás

Méltányos ápolási díjat!

A Párbeszéd Magyarországért szerint meg kell szüntetni azt az embertelen és kegyetlen helyzetet, hogy a szülőknek anyagi okokból kell feladniuk súlyosan fogyatékos, állandó felügyeletet igénylő gyermekük otthoni ápolását. Mindezt azért, mert ellehetetlenül az életük az...