Vállalkozás- és munkavállaló-barát gazdaságpolitika 

 

Olyan Magyarországot akarunk, ahol a jövedelmek egyenlőtlensége alacsonyabb a jelenleginél, erősebb a társadalmi szolidaritás. A kevésbé képzett, vagy képzett, de alacsonyabb pozícióban dolgozó munkavállalóknak is joguk van a normális, polgári létfeltételekhez. Célunk egy olyan társadalom, melyben a valóban kemény munka és tanulás a meghatározó a jövedelmi differenciálódásban, s nem pedig az ügyeskedés, vagy a jó kapcsolatok.

 

Huszonöt évvel a rendszerváltás után elérkezett az idő, hogy Magyarországon mindenki emberhez méltó életet élhessen! Ezért döntött úgy a Párbeszéd Magyarországért (PM), hogy mindent megtesz azért, hogy Magyarországon is bevezessék az Alapjövedelmet.

 

Olyan hosszú távú munkaerő-politikában hiszünk, amely nem a kiszolgáltatottságot, hanem a biztonságot helyezi középpontjába, amely lehetővé teszi, hogy emberhez méltó munkakörülmények között dolgozzon minden magyar munkavállaló, és amely biztosítja, hogy a termelékenység együtt javuljon a munkavállalók képzettségével, egészségével és munkabérével. Olyan politikára van szükség, mely hosszú távon javítja a magyar kis- és közepes vállalkozások helyzetét, tisztességes piaci viszonyokat teremt és alkalmas a gazdaság végletes kettészakítottságának felszámolására.

 

 

Mit tettünk érte az országgyűlésben? 

A munkavállalók helyzetének javítása érdekében folyamatosan érveltünk az alacsony jövedelmű munkavállalóknak kedvező többkulcsos adórendszer visszavezetése , a munkanélküliségi ellátás kiterjesztése, a helyi gazdaság fejlesztése,  valamint foglalkoztatás növekedését elősegítő járulékcsökkentések mellett. Az éves költségvetési törvényekhez benyújtott módosító indítványokban, valamint országgyűlési határozati javaslatokban is rendre megfogalmaztuk a munkavállalókat jobb helyzetbe hozó elképzeléseinket, amelyek a kormányoldal részéről süket fülekre találtak.

A vállalkozások, de főleg a hazai kkv szektor érdekében számos javaslattal éltünk az évek során, amelyek egyrészt a sikeres üzleti tevékenységhez szükséges stabil gazdasági és szabályozói környezetet, illetve hitelezést voltak hivatottak megteremteni, másrészt a hazai kis- és középvállalatok általános gazdálkodási problémáit orvosolták volna elfogadásuk esetén. Bevezettük volna az év közbeni adóötletelés tilalmát, beindítottuk volna a vállalatok hitelezését , eltöröltük volna a kötelező kamarai díjfizetést, és komplex javaslatcsomaggal javítottuk volna a kis- és középvállalatok helyzetét.

 

Megosztás

Párbeszéd: nem a bankokon, hanem az embereken kell segíteni

A Párbeszéd arra szólította fel a kormányt, hogy ne a bankokon, hanem az embereknek segítsen. Barabás Richárd, a párt szóvivője csütörtöki online sajtótájékoztatóján elmondta, azt javasolják, hogy a bankok ne kaphassák vissza a járvány miatt befizetett különadójukat,...
Megosztás

Párbeszéd: nem tartható a 2,8 százalékos infláció alapján tervezett költségvetés

A Párbeszéd szerint nem tartható a kormány 2,8 százalékos inflációs várakozása alapján tervezett költségvetés. A párt országgyűlési képviselője szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy már a Magyar Nemzeti Bank (MNB) is lényegesen magasabb, 3,8...
Mellár Tamás
Megosztás

Vizsgálni kell a KSH működését!

Mellár Tamás ( Párbeszéd ) a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) működésével kapcsolatos aggodalmait fogalmazta meg. Kitért arra, hogy az elmúlt időszakban 300 fővel csökkent a hivatal létszáma, magas a fluktuáció, pedig ez egy olyan munkahely, ahol speciális...
Tordai Bence
Megosztás

Tordai: Elég a nyugdíjrendszer rombolásából!

A Párbeszéd nem ért egyet a gyermektelenek nyugdíjának radikális csökkentésével, helyette az egyéni nyugdíjszámlák és az alapnyugdíj bevezetését szorgalmazza. A Párbeszéd felelőtlennek és aljasnak ítéli azt a nyugdíjreform-javaslatot, amely szerint a gyermektelenek...
Barabás Richárd
Megosztás

Párbeszéd: mennyibe kerülnek a miniszterelnök lakosságnak kiküldött levelei?

A Párbeszéd írásbeli kérdést intéz a kormányhoz és közérdekű adatigénylést a Magyar Postához, hogy megtudják, mennyibe kerültek a miniszterelnök legutóbbi, a lakosságnak kiküldött tájékoztató levelei, illetve azok kézbesítésére hány munkaórát kellett fordítani. A párt...
Párbeszéd
Megosztás

A „családbarát” kormány épp most tette tönkre több tucat gyermek életét

Hiába küzdöttünk éveken át civilekkel a fóti Gyermekváros megmentéséért, a kormány végleg felszámolja az intézményt. Az ott nevelkedő gyermekek, valamint az ott lakó 90 nyugdíjas élete végleg bizonytalanná vált. A Párbeszéd minden ehhez kapcsolódó adatot kikér a...
Párbeszéd
Megosztás

A Párbeszéd gratulál Kordás Lászlónak újraválasztása alkalmából

A szakszervezeteknek mindig is kiemelt szerepük volt a közszférán belül. Ám most, amikor a kormány továbbélesíti a támadásait a dolgozó emberekkel szemben, és tovább akarja szűkíteni a munkavállalók jogait, ez kiemelten igaz. A rabszolgatörvénnyel szembeni tiltakozás...
Szabó Tímea
Megosztás

Saját családtámogatási elképzeléseket nyújt be a parlamentnek a Párbeszéd

A Párbeszéd hétfőn hét pontból álló családtámogatási csomagot nyújt be a parlamentnek - közölte pénteki budapesti sajtótájékoztatóján a párt frakcióvezetője. Szabó Tímea indoklásként azt mondta, hogy az Orbán Viktor miniszterelnök által múlt héten bejelentett csomag...
Párbeszéd
Megosztás

A kormány nem megsegíti, hanem megalázza a magyar családokat

A Párbeszéd szerint a miniszterelnök által bejelentett intézkedéscsomag nem fogja megoldani a hazai demográfiai válságot. A családok hosszútávú támogatására és a létbiztonság megteremtésére kellene a hangsúlyt fektetni, amihez be kell vezetni az alapjövedelmet. A...
Kocsis-Cake Olivio
Megosztás

A Magyar Posta ne alkalmazza a munka törvénykönyve módosítását!

Az ellenzéki pártok arra kérik a Magyar Posta vezetőit, hogy a cégnél ne vezessék be a munka törvénykönyve túlórával kapcsolatos módosításait. A cég budapesti székháza előtt tartott keddi sajtótájékoztatón az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó elmondta, a Magyar Posta...