Megosztás

Nemzeti Vidékstratégia: a kormány már "érzi", a vidék még várja

Az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottsága mai ülésén elutasította Szabó Rebeka, a Párbeszéd Magyarországért képviselőjének határozati javaslatát, amely előírta volna, hogy a kormány éves jelentésben számoljon be az országgyűlésnek a Nemzeti Vidékstratégia (NVS) végrehajtásáról. A Nemzeti Vidékstratégia hosszadalmas szakmai és társadalmi vita eredményeképpen, széleskörű konszenzussal született meg, és olyan komplex vidékfejlesztési megközelítésben fogalmaz meg hosszú távú célokat, amely lehetővé teszi a vidék, az agrárium fenntartható, a gazdasági mellett a környezeti és társadalmi szempontokat is előtérbe helyező fejlesztését. Annak érdekében, hogy egy stratégia ne csak az asztalfióknak készüljön, elengedhetetlen a visszacsatolás, a stratégia céljai teljesülésének rendszeres vizsgálata. Szabó Rebekának a Vidékstratégiában meghatározott indikátorok alapján elkészítendő jelentésről szóló javaslatát többek között azzal utasította el a kormány képviselője, hogy a kormány intézkedései alapján egyébként is „érezhető” a NVS megvalósulása. Az Együtt 2014-PM szerint ugyanakkor az állami földek kormányközeli nagygazdákhoz kerülése, vagy a kishantosi biogazdaság megsemmisítése éppen az ellenkezőjére enged következtetni. Ezért lenne elengedhetetlenül szükséges a magyar vidék sorsát alapvetően meghatározó, a fenntarthatóságra épülő célok teljesülését nem csupán „érezni”, hanem adatokkal alátámasztva pontosan ismerni is.
Megosztás

Tarlós István hazudott!

Nem egyszer, hanem kétszeri is hazudott a Fővárosi Közgyűlésnek Tarlós István főpolgármester a Tormay Cecile utcaelnevezésről szóló vita kapcsán. A 2013. 05.29-i Fővárosi Közgyűlés 10. Napirendi pontként tárgyalta a fővárosi közterületek elnevezéséről és átnevezéséről szóló javaslatot.. Tarlós István az ülés levezető elnökeként a napirendi pont felvezetésében fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy "Mielőtt elindulna a szokásos pótcselekvés, szeretném bejelenteni, hogy kerületek részéről és javaslatáról szavazunk." (10. napirendi pont, 49:47 - 50:06 percnél. http://onkormanyzatitv.hu/index.php?id=20&viewMode=video&contentid=20130529133244004&pos=0 ) Tarlós István hazudott, amikor azt mondta, hogy kerületek javaslatáról van szó. A Tormay Cecile-ről való utcaelnevezésről a II. kerület 2013. április 30-i ülésén beterjesztett előterjesztésben ugyanis ez áll: "A Budapest Főváros Önkormányzat Főpolgármesteri Hivatalától érkezett megkeresés szerint Tarlós István Főpolgármester úr a Képviselő-testület véleményét kérte az alábbi, II. kerületi közterületek valamelyikének Tormay Cécile írónőről történő elnevezésével kapcsolatban:" A kerület képviselőtestülete által elfogadott határozat pedig úgy szól, hogy: "A Képviselő-testület tudomásul veszi, hogy Budapest Főváros Főpolgármestere, Tarlós István kezdeményezésére Budapest Főváros Közgyűlése közterületet kíván elnevezni Tormay Cécile-ről. Amennyiben a {Fővárosi Közgyűlés} II. kerületben tervezi ennek megvalósítását, úgy a Képviselő-testület javasolja, hogy az írónő nevét a 15341 hrsz-ú névtelen közterület viselje." A fővárosi Önkormányzat tegnapi (június 12-i) ülésen a PM kérdésére Tarlós újra tagadta, hogy a Fővárosi önkormányzat kezdeményezte volna a II. kerületnél, hogy Tormay Cecile nevét utca viselje. Ezzel szemben az igazság az, hogy Tarlós István február 15-én saját aláírásával küldött levélben tájékoztatja Láng Zsolt kerületi polgármestert, hogy „A Fővárosi Közgyűlés Tormay Cecile írónőről közterületet kíván elnevezni”. Nem csupán hazudott tehát Tarlós István főpolgármester a Fővárosi Közgyűlésnek, hanem ezzel a magatartásával a szélsőjobbnak a kirekesztő eszmék, és azok propagálásának tipikus gyakorlatát követi, miszerint saját körben nyíltan uszítanak, de a nyilvánosság előtt már nem merik felvállalni az ordas eszméket, vagy - mint jelen esetben az utcaelnevezésnél - azok propagandájául szolgáló tetteket.
Megosztás

A nyári gyermekétkeztetés átfogó szabályozását kéri az Együtt-PM

Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért (PM) választási szövetség a nyári gyermekétkezetés egységes, átfogó és versenysemleges szabályozásának kialakítását kéri a kormánytól – mondta csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Szabó Tímea.A PM társelnöke hozzátette: elfogadhatatlan, hogy miközben a Fidesz milliárdokat költ futball stadionok építésére, gyerekek tízezrei éheznek Magyarországon. Az Együtt 2014 – PM azt szeretné, ha a pályáztatási rendszert az önkormányzatok megvalósíthatósági terveihez alakítanák és a hátrányos helyzetű térségek célzott támogatást kapnának. Az országgyűlési képviselő elmondta, hogy az iskolai szünet nem mindenki számára csak az öröm és a szabadság időszaka, hiszen körülbelül 660 ezer rászoruló gyermekből csak mintegy 110 ezren jutnak meleg ételhez a nyáron, ami a választási szövetség számára elfogadhatatlan. A politikus ezért többek között az elmúlt néhány évben csökkenő állami támogatásokat okolta. Szavai szerint az idei évre szánt 2,4 milliárd forint összegszerűen ugyanannyi, mint tavaly, reálértéken viszont már kevesebbet ér, mint egy éve. A korábbi években pedig folymatosan csökkent a támogatás. A főzőkonyhák visszaállítását kérő Szabó Tímea hangsúlyozta, hogy a szigorú pályázati rendszer miatt a 2010-es 2443-ról tavalyra már 1064-re esett vissza a nyári közétkeztetésre pályázni tudó önkormányzatok száma. Az Együtt 2014 – PM kifogásait fogalmazta meg két közelmúltbéli jelentésében az alapvető jogok biztosa is. Szabó arra is felhívta a figyelmet, hogy ha a közétkeztetésben bevezetik az úgynevezett reformkonyhát, az hetven vagy akár száz százalékkal is növelheti a gyerekek iskolai étkeztetéseinek költségeit, ami a családok számára elviselhetetlen terheket róhat. Az is látszik, hogy a közétkeztetést sokszor "Fidesz-közeli cégekhez" szervezik ki – jelentette ki, a pályázatok teljes nyilvánosságát szorgalmazva.
Megosztás

Tragikomédiává vált a kormány nyugdíjtrükkje

Egyre kínosabbá válik az Orbán-kormány nyugdíjtrükkje: a kormány a magánnyugdíjpénztári pénzt államosította, de kárpótlásul egyéni nyugdíjszámlákat ígért. Az államosított pénz tehát virtuális játékpénzként megjelenik az egyéni számlákon – de a kormány még ezt az ígéretét sem volt képes teljesíteni, a legújabb hír szerint 1,3 milliárd forintért szervezi ki az illuzionista mutatványt. "Már pedig az állam megtartja, amit ígér. Ha pénzt ígér, azt is megtartja" – mondta Karinthy Frigyes, akinek sorai az Orbán-kormány féle államra sokszorosan igazak. Az Orbán-kormány ugyanis nem csak egyszerűen lenyúlta a magánnyugdíj-pénztári pénzeket, de még adós a kárpótlásul ígért virtuális pénzzel is. A kormány dilettantizmusa tetten érhető volt abban is, hogy az államosított magánnyugdíjpénztári pénzek egy részét az egykulcsos adó okozta bevételkiesés ellensúlyozására fordította. Nem gondolkodtak azonban eléggé előre ahhoz, hogy tudják, a következő évben már súlyos megszorítások lesznek szükségesek a bevételhiány ellensúlyozásához. A kormány tehetetlensége abban is megmutatkozott, hogy még azt a bűvésztrükköt sem sikerült eddig sikeresen bemutatniuk, hogy a valódi pénzt helyett –amit már elköltöttek – a pénztártagokat nem valódi pénzzel kárpótolják a virtuális számlákon. Groteszk, hogy a kormány az illuzionista mutatványát több éves késéssel mutatná be, és végül ki kell szerveznie, illetve uniós forrásokat bevonnia.
Megosztás

Az ügynökbarát politika 23 éve

(Dorosz Dávid blogját a címre kattinva végigolvashatja.) Az ügynökkérdésben 23 éve megy az elhallgatás, a sunnyogás. "Az én ügynököm jó ügynök, a tiéd egy kommunista áruló"- a Fidesz, az MSZP együtt játszották ezt a játékot. Ennek véget kell vetni: egy korszakváltó kormánynak rendeznie kell a kérdést. 2002 nyarában minden benne van, amivel szakítanunk kell a 2014-es kormányváltás után. Kezdődött a politikai nyár a D-209-es üggyel. Megtörtént az, amitől mindenki joggal tarthatott: egy múltját nem tisztázó politikai osztály bele szaladt egy nagy pofonba. Így lett: Magyarország miniszterelnöke egy ügynök lett. Aki persze az elején tagadott. III/II-es ügyosztály lovagja volt ő, és ez oly annyira nem zavarta az MSZP-t és az SZDSZ-t (bár az utóbbi esetében voltak páran, akik a pártból kiléptek), hogy hatalomban tartották az SZT-tisztet. Meg is lett az eredménye: Medgyessy Péter bele kezdett 100 napos terveibe, az MSZP, a Fidesz és az SZDSZ képviselői meg teljes erőből nyomták a gombokat. A program felemelkedést nem hozott, viszont a költségvetés fejreállítására nagyon jó volt. Ez egész vége az lett, hogy hazánk aztán a 2004-es uniós csatlakozással rögtön a kötelezettségszegési eljárásba landolt. Erre válaszul útjára indultak a megszorítások, ugrándozott a pannon puma, jött a leszakadás, és az elszegényedés. Mindennek tetejére jött rá a Fideszes kétharmad, aki maga embertelen, szegényeket elnyomó kormányzásával. A 2004-ben megbuktatott Medgyessy Péter múltja Gyurcsányt Ferencet oly annyira nem zavarta anno, hogy az egykori állambiztonsági tisztet rögtön utazó nagykövetnek nevezte ki. Végül is, ki lehet erre a pozícióra alkalmasabb jelölt, mint egy ügynök. Medgyessy még mindig aktív, a technokrata szakértelmiségi módjára rodeózza a televíziós csatornákat, a jobboldali fórumokon rendszeresen elmondja, hogy a 100 napos program mennyire jó, az utána lévők pedig mennyire rosszak voltak.
Megosztás

Együtt-PM: a helyi termelők lássák el gyümölccsel az iskolákat!

Az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért (PM) választási szövetség azt szeretné, ha továbbra is a helyi termelők láthatnák el gyümölccsel az iskolákat - mondta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Szabó Rebeka. A PM-es képviselő sajtóértesülésekre hivatkozva azt...
Megosztás

Arborétum ajándékba: még törvénytelen, de már írják a jogszabályt!

A Párbeszéd Magyarországért szerint meg kell állítani a természeti értékek osztogatását és azt, hogy a törvényhozás Orbán Viktor aktuális ötleteinek kiszolgálója legyen. A védett zirci arborétum egyházi kézbe adását ígérte meg a kormányfő. A tulajdonosváltásnak nincs ugyan jogszabályi alapja, de a szakminiszter cinikus reakciója szerint ezt majd a kétharmad megoldja.
Megosztás

Együtt 2014 – PM: A kormány ellehetetleníti a roma integrációt

Az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért megdöbbenve tapasztalta, hogy a 2012-ben késve kiírt TÁMOP-3.3.9. pályázat eredményei értelmében a régóta eredményesen működő, roma integrációt segítő tanodákat be kell zárni. Már 2011-ben is közel 40 tanodának kellett felhagyni működésével, a pályázatok kiírása ugyanis majdnem egy évet késett. Az Együtt 2014 – PM szerint a kormány ismét hátat fordított a roma integrációnak. A szövetség írásban vár választ Balog Zoltán emberi erőforrás minisztertől.
Megosztás

PM: Matolcsy György alkalmatlan az új pénzügyfelügyeleti rendszer irányítására

A Párbeszéd Magyarországért-Együtt 2014 teljesen alkalmatlannak tartja Matolcsy Györgyöt a tervezett új pénzügyfelügyeleti rendszer irányítására. A kormány pénteken nyújtotta be az Országgyűlésnek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) összevonásáról szóló törvényjavaslatot, így az indítvány elfogadását követően megszűnik a PSZÁF. A Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által jegyzet törvényjavaslat értelmében az MNB szerveinek korábbi köre, azaz a monetáris tanács, az igazgatóság és a felügyelőbizottság kiegészül az eltérő működésű és feladatkörű Pénzügyi Stabilitási Tanáccsal. Scheiring Gábor, a PM elnökségi tagja azt mondta, Orbán Viktor újra "felfelé buktatja" Matolcsy Györgyöt, akit egy olyan intézmény élére készül kinevezni a kormány, amely gyakorlatilag teljhatalmat gyakorol a teljes pénzügyi rendszer felett. Önmagában az intézkedés szakmailag indokolható volna, de Matolcsy Györgyről az elmúlt három évben bebizonyosodott, hogy alkalmatlan a magyar gazdaság irányítására - tette hozzá. Az ellenzéki politikus azt is bírálta, hogy a törvényjavaslat szerinte az inflációs célt példátlanul a pénzügyi stabilitás célja elé helyezi. A pénzügyi stabilitás alapvető célja a mindenkori pénzügyi felügyeletnek és a 2008-ban kirobbant gazdasági válság legnagyobb tanulsága, hogy mind a jegybankoknak, mind a pénzügyi felügyeleteknek jobban oda kell figyelni a stabilitásra - fejtette ki.
Megosztás

Nyilvánosságot az Orbán-Simicska-mutyiknak!

Karácsony Gergely, Szabó Tímea, Jávor Benedek és Szabó Rebeka, a Párbeszéd Magyarországért független képviselői (b-j) transzparenseket tartanak az Országgyűlés plenáris ülésén 2013. június 11-én. MTI Fotó: Földi Imre Kérésük ellenére fenntartották LMP-s és PM-s...