Javaslat az Alapjövedelem magyaroroszági bevezetésére

Nincs másodrendű állampolgár!



„Az alapjövedelem annak az alkotmányos alapelvnek a kifejezése, hogy mindannyian egyenrangú tagjai vagyunk közös hazánknak, a Magyar Köztársaságnak.” 

Scheiring Gábor, az MMAA volt elnöke

 

Egy köztársaságban az állampolgárok egyenlők, a jog előtt egyenlők vagyunk, méltóságunk egyenlő.

Ugyanakkor, ha körülnézünk, azt látjuk, hogy ma Magyarország nem ilyen hely.

 

A Párbeszéd Magyarországért Párt és alapítványa, a Megújuló Magyarországért Alapítvány hosszú ideje támogatja az alapjövedelem eszméjét, és rendszeresen előáll olyan konkrét javaslatokkal, amelyek ténylegesen megvalósíthatóak az adott társadalmi-gazdasági keretek között. Folyamatosan fejlesztjük az alapjövedelem-programját, amely segítségével megteremthetjük a létbiztonságot, felszámolhatjuk a szegénységet, megvalósíthatjuk az állampolgári egyenlőségnek és szabadságnak egy olyan új dimenzióját, amely országunkat, politikai közösségünket szolidárisabbá és igazságosabbá, azaz erősebbé teszi.

 

Az alapjövedelem több mint szociálpolitika. Az alapjövedelem egy újbaloldali jövőkép.

A Párbeszéd Magyarországért és a Megújuló Magyarországért alapjövedelem javaslata a bizonyíték, hogy Magyarország lehet olyan hely,

  • ahol senkinek sem kell az éhezéstől félnie,
  • ahol senkinek sem kell kirakóst játszani a számlákkal,
  • ahol nem kell egyetlen nőnek sem félnie a gyermekvállalástól,
  • ahol nem kell egyetlen fiatalnak sem futószalagoknál robotolni, hogy kifizesse a tandíját,
  • ahol a minimálbér nem éhbér, hanem a tisztes megélhetés alapja.

50-100-150-250:

  • 50 ezer a gyerekeknek,
  • 100 ezer minden magyarországi felnőtt lakosnak,
  • 150 ezer a várandós anyáknak,
  • 250 ezres bruttó minimálbér a munkavállalóknak.

Az alapjövedelem nem megoldás mindenre:

  • nem vakolja ki a kórházakat, de segít kifizetni a számlát,
  • nem váltja ki a teljes szociálpolitikát, de radikálisan egyszerűsíti,
  • nem helyettesíti a beruházásokat, de élénkíti a keresletet,
  • nem ad többet a jól keresőknek, de létbiztonságot ad mindenkinek.

 

Az alapjövedelem a biztos alap.

Az alapjövedelem a lépcső, amelyen felfelé indulhatunk.

Az alapjövedelem az újbaloldal jövőképe, amely visszaállítja a hitet a köztársaságban, megerősíti az állampolgárok közötti bizalmat és megteremti az állampolgári esélyegyenlőséget.

Mert nincs másodrendű állampolgár!

Az alapjövedelem azt jelenti, a Magyar Köztársaság nem egy szűk elit játszótere, hanem mindannyiunk közös otthona.

El kell söpörnünk az Orbánok, Rogánok, Lázárok, Habonyok és Mészáros Lőrincek kiváltságos világát, és olyan országot kell építenünk, ahol mindenkinek egyenlő esélye van.

Valódi köztársaságot kell építenünk, ahol állampolgárként mindenki egyenlő.

Ez kínálja az alapjövedelem.

 

Bővebb információkat, tanulmányokat találhatsz a honlapunkon: www.alapjovedelmet.hu

 

A Párbeszéd Magyarországért és a MMAA (Megújuló Magyarországért Alapítvány) alapjövedelem koncepciója itt érhető el: https://mmaa.hu/2020/10/07/alapjovedelem-2021-ut-a-biztonsagba/

Megosztás

Párbeszéd: ne ártson, hanem segítsen a vendéglátósoknak a kormány!

Az Orbán-kormány tavaly 6530 milliárd forint hitelt vett fel, ám ebből a válság kárvallottjainak szinte semmi sem jutott, beleértve a vendéglátásban, turizmusban dolgozó vállalkozókat és alkalmazottakat. A Párbeszéd felszólítja a kormányfőt, hogy válságkezelés címén ne...
Megosztás

Párbeszéd: A kormány ma még kimenthetné a hazai gazdaságot az örvényből!

A koronavírus-járvány második hulláma elérte a hazai munkaerőpiacot: aggasztó hírek érkeznek a hazai foglalkoztatás helyzetéről. Az Orbán-kormány ma még érdemben tehetne a hazai gazdaság teljesítményének és a munkahelyek megőrzésének érdekében, ehhez azonban le kell...
Megosztás

A Párbeszéd aláírásokat gyűjt az európai polgári kezdeményezéshez az alapjövedelemről

A Párbeszéd pénteken elindította az alapjövedelem bevezetéséről szóló európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtő kampányát Budapesten. Karácsony Gergely főpolgármester, a Párbeszéd társelnöke a Blaha Lujza téren felállított aláírásgyűjtő stand előtt tartott...
Megosztás

Párbeszéd: Az áremelkedések, a nehezebb megélhetés miatt haladéktalanul vezessék be a válságkezelő alapjövedelmet!

Az Európai Unióban Magyarországon volt a legmagasabb az augusztusi infláció. A KSH szerint átlagosan 3,9 százalékkal nőttek az árak 2019 augusztusához képest. A Párbeszéd szerint ezért szükség lenne a válságkezelő alapjövedelem bevezetésére ahelyett, hogy felesleges,...
Megosztás

Párbeszéd: feltétel nélküli alapjövedelemmel segíthetők a bajbajutottak

A Párbeszéd módosító javaslatot nyújtott be a jövő évi költségvetéshez a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetése érdekében, amely megfelelő válasz lehet a koronavírus-járvány miatt bajba jutott emberek megsegítésére - mondta V. Naszályi Márta, a párt politikusa, az I...
Megosztás

A Párbeszéd üdvözli az ENSZ-főtitkár üzenetét az Alapjövedelemről

„Látunk elindulni egy új mozgalmat. Ideje kijavítani a múlt hibáit” - mondta a Nelson Mandela Alapítvány által szervezett eseményen tartott előadásában António Guterres, az ENSZ főtitkára. A Párbeszéd immár öt éve hirdeti Magyarországon az Alapjövedelem bevezetésének...
Megosztás

Párbeszéd: A kormánynak a multik helyett az emberekbe kellene fektetnie

A magyarok a sereghajtók közt, hiába a kormány álságos sikerpropagandája. A Párbeszéd szerint a kormány a felhatalmazási törvény idején hozott rendelkezéseivel megint csak a gazdag oligarcháknak és bankoknak, nem pedig az embereknek kedvezett. Az Eurostat friss adatai...
Megosztás

Párbeszéd: A Fidesz-KDNP leszavazta a válságkezelő alapjövedelem javaslatunkat

A koronavírus-járvány következtében 330 ezerre nőtt a hazai álláskeresők száma, és további tízezrek kényszerültek fizetés nélküli szabadságra vagy csökkentett fizetésre. A Párbeszéd válságkezelő alapjövedelem javaslata számukra nyújtott volna segítséget, a Fidesz-KDNP...
Jávor Benedek, Európai Unió, Európai Bizottság, alapjövedelem, koronavírus, gazdaság
Megosztás

Párbeszéd: nagyobb költségvetési hozzájárulás és fokozott szociális intézkedések kellenek

A jelenleginél sokkal komolyabb költségvetési hozzájárulással, valamint fokozott szociális intézkedésekkel szeretné enyhíteni a koronavírus-járvány társadalmi és gazdasági hatásait a Párbeszéd. Jávor Benedek, a párt uniós tanácsadója szerdai online sajtótájékoztatóján...
Megosztás

Párbeszéd: Ne legyen munkás jogok nélkül, ne maradjon senki jövedelem nélkül!

Május elsején szerte a világon a munkavállalók azt ünneplik, hogy déd- és ükszüleink kivívtak olyan munkavállalói és szociális jogokat, amelyeket a mai munkavállalók is élvezhetnek itt, Magyarországon is. Sajnos pontosabbak vagyunk, ha azt mondjuk, hogy élvezhettek. Ma...