Megosztás

Párbeszéd: Válságkezelő alapjövedelmet MOST! - törvényjavaslatot nyújtott be a Párbeszéd

Felrobbant az internet és a világsajtó a hírtől, hogy Ferenc pápa húsvét vasárnap kiállt az egyetemes alapbér mellett. Az alapjövedelem egy újabb változatát szorgalmazó katolikus egyházfő szerint olyan átalakulásra van szükség, amely „az emberi életet és méltóságot...
Megosztás

Párbeszéd: százszázalékos béremelés kell az egészségügyi dolgozóknak

A Párbeszéd szerint a kormány által bejelentett egyszeri juttatás helyett százszázalékos béremelésre van szüksége a koronavírus-járvány ellen küzdő egészségügyi dolgozóknak - mondta az ellenzéki párt szóvivője, Újbuda alpolgármestere szombaton, a Facebookon közvetített...
alapjövedelem
Megosztás

Új úton a baloldal

Hét, sommás ítéletekkel teli mondattal intézett el Dávid Ferenc rögtön három pártot (Párbeszéd, LMP, MSZP) is november 20-án. Az ellenzéki pártokat élveboncoló politikai okoskodással manapság Dunát lehet rekeszteni, ez a hét mondat pedig kevés ahhoz, hogy érdemben...
Karácsony Gergely
Megosztás

Alapjövedelem: Az európai áttörés

Magyarország nagyon-nagyon különleges hely, sok szempontból. Az egyik szempont az, hogy olyan országban jöttek ma össze az európai alapjövedelem hívei, amelyben a lakosság az európai felmérések szerint az egyik legmagasabb mértékben támogatja az alapjövedelem...
Szabó Tímea, Karácsony Gergely
Megosztás

Újra Szabó Tímeát és Karácsony Gergelyt választották a Párbeszéd társelnökeivé

A Párbeszéd vasárnapi, budapesti tisztújító taggyűlésén újraválasztották a párt két eddigi társelnökét, Szabó Tímeát és Karácsony Gergely t. A társelnökök mandátuma 18 hónapra szól. A választáson egyik társelnöknek sem volt kihívója. A jelenlévő párttagok szavaztak a...
alapjövedelem
Megosztás

Párbeszéd: tavasszal európai aláírásgyűjtés indulhat az alapjövedelemért

Jövő tavasszal európai szintű aláírásgyűjtés indulhat az alapjövedelem bevezetéséért - közölte pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Tordai Bence ( Párbeszéd ) országgyűlési képviselő. Elmondta, hogy a feltétel nélküli alapjövedelemért küzdők nemzetközi szervezete, az...
Karácsony Gergely
Megosztás

Karácsony: az alapjövedelemnek nincs alternatívája hosszú távon

Az alapjövedelemnek nincs alternatívája hosszú távon sem Magyarországon, sem Európában, az tíz-húsz év múlva realitás lesz Európa majdnem minden országában - mondta Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje egy csütörtöki budapesti rendezvényen. A...
Karácsony Gergely
Megosztás

Karácsony: 2018 nemcsak a kormányváltás, hanem az alapjövedelem-forradalom kezdete is legyen

Mint Orbán Viktortól utólag megtudtuk, a 2010-es országgyűlési választás egy „fülkeforradalom” volt. De a valódi forradalmakkal ellentétben itt nem a tömegek, hanem a kiváltságos kevesek helyzete javult a – valóban forradalmi jelentőségű – változások eredményeképpen...
adórendszer
Megosztás

Karácsony: a feje tetejéről a talpára állítjuk az adórendszert

Magyarország egy külföldi multinacionális cég számára adóparadicsom, miközben egy hazai kisvállalkozónak adópokol. Átfogó béremelési programot indítunk, és a feje tetejéről a talpára állítjuk az adórendszert: ma a keveset keresők több adót fizetnek, mint a magas...
alapjövedelem
Megosztás

Karácsony: Legyen egy szint, ami alá senki nem csúszhat - Alapjövedelem

A gyerekek után havi 30 ezer, a felnőtteknek pedig havi 60 ezer forintos alanyi jogon járó alapjövedelmet ígért csütörtöki programbemutatóján a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje. Javaslatuk szerint az alapnyugdíj 90 ezer, míg a nettó minimálbér 150 ezer forint lenne...