Tordai Bence
Megosztás
2019.3.11. |

A Párbeszéd nem ért egyet a gyermektelenek nyugdíjának radikális csökkentésével, helyette az egyéni nyugdíjszámlák és az alapnyugdíj bevezetését szorgalmazza.

A Párbeszéd felelőtlennek és aljasnak ítéli azt a nyugdíjreform-javaslatot, amely szerint a gyermektelenek nyugdíja 40, az egygyermekeseké 20 százalékkal csökkenne. Az ötlet – számok nélkül – a jegybank versenyképességi programjában szerepel, a javaslattevők által ajánlott konkrét számokra Simonovits András nyugdíjszakértő hívta fel a figyelmet.

E javaslat még nem kormányjavaslat, s mindent meg kell tennünk, hogy ne is válhasson azzá! Az Orbán-kormány eddig is a nyugdíjrendszer rombolásában jeleskedett: magukévá tették az emberek magánnyugdíjpénztári megtakarításait, csaknem mindenkit bezsaroltak az állami rendszerbe. Mindeközben megcsillantották az egyéni nyugdíjszámlák lehetőségét, ami közönséges hazugságnak bizonyult, hiszen a kormány azóta sem vezette be. Megszüntették a korengedményes és korkedvezményes nyugdíjakat, elvették a rokkantnyugdíjasok nyugdíját – mint utóbb kiderült, alkotmányellenesen.

Elég volt a rombolásból! A Párbeszéd ellenzi a nyugdíjak csökkentését; ennek éppen ellenkezőjét, a nyugdíjak jelentős emelését követeli – különösképp az alacsony nyugdíjakét: el kell érni, hogy a legalacsonyabb nyugdíjak 90 ezer forintra nőjenek. Be kell vezetni az egyéni nyugdíjszámlát és az alapnyugdíjat, rugalmasabbá kell tenni a nyugdíjba vonulás időpontját. Építsünk rombolás helyett!

Budapest, 2019. március 11.
Tordai Bence
országgyűlési képviselő, elnökségi tag

 

CSATLAKOZZ!