korhazfoto
Megosztás

Feljelentést teszünk és kezdeményezzük a Népjóléti Bizottság összehívását az egészségügyi kartellezés ügyében

A Párbeszéd szerint elfogadhatatlan a Gazdasági Versenyhivatal és a hatóságok eljárása, amelynek következtében szinte minden kormányzathoz közeli szereplő megúszta a büntetést. Felháborítónak tartjuk ezt, hiszen szétlopták az egészségügyre szánt pénzeket! Ennek a...
Orbán Viktor, Párbeszéd, Gyöngyöspata
Megosztás

Orbán Viktor azonnal kérjen bocsánatot rasszista mondatai miatt!

A Párbeszéd elfogadhatatlannak tartja és mélységesen elítéli, hogy Orbán Viktor – minden, demokratikusan gondolkodó politikushoz méltatlan módon – félreérthetetlenül cigányozni kezdett, és hogy kijelentéséhez a Fidesz-kommunikáció is csatlakozott a hétvégén. A...
Szabó Tímea, Parlament, Párbeszéd, politika
Megosztás

Szabó Tímea: Budapestet már felszabadították a Fidesz tolvajhatalma alól

Szabó Tímea (Párbeszéd) a "rabszolgatörvény" bevezetését, a katasztrofálisan alakuló demográfiai mutatókat bírálta egyebek mellett. A kormány intézkedéseit bírálva szóvá tette, hogy háromezer családot lakoltattak ki idén, 46 ezren haltak meg gyógyítható betegségben, "...
Szabó Tímea
Megosztás

Stadionok helyett az egészségügyet fejlessze a kormány!

A ma átadásra kerülő Puskás Stadion átépítésének története jól mutatja, hogyha a fociról van szó, Orbán Viktor képtelen a mértékletességre. Az új építmény megint túlárazott, és sem a fenntartása, sem a jövőbeni kihasználtsága nem megoldott. A Párbeszéd követeli, hogy...
Normafa, közlemény, Párbeszéd, Szabó Tímea, parkoló, fakivágás
Megosztás

Párbeszéd: Felszólítjuk Pokorni Zoltánt: azonnal függessze fel a fakivágásokat a Normafán!

A Párbeszéd megdöbbenéssel értesült, hogy a kormányhivatal jogerős fakivágási engedélyt adott a hegyvidéki önkormányzat kérésére! Azok után, hogy négy nappal ezelőtt a Fővárosi Közgyűlés klímavészhelyzetet rendelt el Karácsony Gergely főpolgármester előterjesztésére!...
Megosztás

A devizahitelekhez kapcsolódó eljárások leállítását követeli az MSZP, a DK és a Párbeszéd

Civil szervezetek és három, hozzájuk csatlakozott ellenzéki párt - az MSZP, a Párbeszéd és a DK - azt követeli, hogy a bíróságok függesszék fel a devizahitelekhez kapcsolódó pereket, árveréseket és kilakoltatásokat. Hétfőn, budapesti sajtótájékoztatón Hosszú Istvánné,...
Megosztás

Átfogó módosító javaslatot és "Budapest-csomagot" nyújt be a Párbeszéd

Átfogó költségvetési módosító javaslatot nyújt be a Párbeszéd az oktatásról, a családtámogatásokról és az egészségügyről, továbbá beterjeszt egy "Budapest-csomagot" is 160 milliárd forint értékben - közölte az ellenzéki párt társelnöke, frakcióvezetője kedden...