Szabó Tímea
Megosztás
2019.11.15. |

A ma átadásra kerülő Puskás Stadion átépítésének története jól mutatja, hogyha a fociról van szó, Orbán Viktor képtelen a mértékletességre. Az új építmény megint túlárazott, és sem a fenntartása, sem a jövőbeni kihasználtsága nem megoldott. A Párbeszéd követeli, hogy Orbán Viktor és kormánya ne stadionokra, hanem a betegellátásra, azon belül is béremelésre és eszközökre fordítsa a költségvetési forrásokat!

 

Míg 2010-ben maximum 100 milliárd forintot tervezett a kormány a Puskás Stadion felújításra, addig a végösszeg közel a duplája, 190 milliárd forint lett. Ebből a pénzből nem csak az egészségügyben dolgozók, hanem minden közszolga bérét a jelenlegi duplájára lehetett volna emelni. Elegendő CT és MR készüléket lehetett volna venni, de a rák elleni küzdelmet is nagyban segíthette volna. Mind CT készülékben, mind rákos halálozásban az utolsók között kullogunk az Unióban.

 

A legfrissebb OECD jelentés szerint a magyarok öt évvel élnek rövidebb ideig, mint az uniós átlag, miközben Mexikó mögött a legkevesebbet költi a kormány az egészségügyre. De nálunk kétszer annyian halnak meg a levegőszennyezettség miatt is, mint az OECD országok átlagában.

A Párbeszéd felszólítja Orbán Viktort, hogy hagyjon fel eszement stadionterveivel, és azzal, hogy a haverjai által birtokolt magánegészségügybe tereli a még fizetni képes embereket! Az egészség nem lehet üzlet, egy kormánynak kötelessége gondoskodni minden állampolgára gyógyulási lehetőségéről.

Budapest, 2019. november 15.
Szabó Tímea