Megosztás
2019.7.1. |

Civil szervezetek és három, hozzájuk csatlakozott ellenzéki párt - az MSZP, a Párbeszéd és a DK - azt követeli, hogy a bíróságok függesszék fel a devizahitelekhez kapcsolódó pereket, árveréseket és kilakoltatásokat.

 

Hétfőn, budapesti sajtótájékoztatón Hosszú Istvánné, az Adóskamara, valamint egy devizahiteles konzultációs testület képviselője ismertette a követeléseket. Arra kérte a Kúriát, javasolja a kormánynak, hogy véglegesen rendezze a devizaalapú hitelek ügyét. Varju László, a DK alelnöke azt mondta, hogy a kabinet "szándékosan akadályozza" a devizahitelesek ügyének rendezését, és nem hajlandó végrehajtani az Európai Bíróság döntéseit. A képviselő követelte, hogy hozzák nyilvánosságra azt a megállapodást, amit a kormány az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) kötött a magyarországi pénzintézetek érdekében. A szocialista Szakács László úgy fogalmazott: a kormány a devizahiteles probléma létét is tagadja, miközben hetente 60-80 családot lakoltatnak ki. A politikus a bankok újbóli elszámoltatására, a végrehajtások felfüggesztésére és az EBRD-vel kötött kormányzati "paktum" felszámolására szólított fel.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke azt mondta, hogy miközben több mint egymillió ember szenved valamilyen hiteltől, és több mint 900 ezer végrehajtási eljárás van folyamatban, a fideszes képviselők nem mentek el egy korábbi, a devizahitelesek miatt összehívott rendkívüli parlamenti ülésre. A miniszterelnöknek és kormányának nem számít, hogy a bajba jutottakon segítsenek - jelentette ki.

 

(MTI)