Megosztás

Mentelmi joguk felfüggesztését kérik a PM rágalmazással vádolt képviselői

Az Országgyűlés mentelmi bizottsága keddi ülésén nem támogatta a Párbeszéd Magyarországérthoz (PM) tartozó független képviselők mentelmi jogának felfüggesztését - mondta az MTI-nek Jávor Benedek. Az LMP több egykori és jelenlegi politikusa ellen a Közgép Zrt. tett feljelentést rágalmazásért. A PM társelnöke közölte: bár abszurdnak tartják a vádat, a bizottság után a parlamentet is arra fogják kérni, hogy függessze fel mentelmi jogukat. Hozzátette, a keddi ülésén is elmondták, ez már nem az első eset, amikor a "Fidesz-kormány vagy a hozzá köthető gazdasági társaságok" tevékenységével kapcsolatos véleményük kifejtése miatt "abszurd jogi eljárásoknak" vannak kitéve. Hangsúlyozta, egyfelől azért szeretnék, hogy lefolytassák a "szólásszabadságról szóló precedenspert", mert kiderülne, hogy "300 milliárdnyi közbeszerzés, a gyakran túlárazottnak látszó megbízások, a Közgép javára történő jogalkotás után" ki lehet-e mondani a "mutyi, a korrupció gyanúját". A PM azt akarja, hogy ez az abszurd vád a bíróságon omoljon össze – szögezte le. Hozzátette, a tüntetésen a képviselők mellett aktivisták is részt vettek, akiket nem véd a mentelmi jog, ők viszont azt kívánják, hogy a politikusok és az aktivisták közösen álljanak a bíróság elé.
Megosztás

Szabó Rebekára és Dorosz Dávidra 70-70 ezer forint pénzbírság kiszabását javasolta Kövér

Az ATV Start vendége Szabó Rebeka országgyűlési képviselő, PM. Kattintson ide , hogy megnézze, mit mondott Szabó Rebeka a "büntetésről"! 2013. május 28.
Megosztás

A nyomok eltüntetése és a beismerő Fidesz-közlemény

Szabó Rebeka blogja. Kész, vége, nincs tovább. A Nemzeti Földalapkezelő (NFA), a kormány, a Fidesz túlment minden határon . A pénteken közzétett és szombattól már hatályos, az NFA földbérlet pályázatainak feltételeit meghatározó kormányrendelet módosítás alapján egyértelműen kiderül, hogy az NFA el akarja tüntetni a földbérletekkel kapcsolatos visszaélések nyomait . Ne vizsgálódjon itt az a sok idegesítő ellenzéki képviselő, ez a Szabó Rebeka is mindig bejön, itt ül órákat, aztán talál valamit ( legutóbb hibásan kiadott pontszámokat ), amúgy is annyi macera van azzal az irattárral, mindig fel kell hozatni a pályázatokat… Slussz-passz kidobjuk az egészet, mindenkinek az lesz a legjobb. A fentieket sajnos nem viccből írtam, ugyanis a kormányrendeletben az áll, hogy ezentúl minden pályázatot csak egy példányban kell beküldeni, nem kell közjegyzőnél egy példányt letétbe helyezni, és a vesztes pályázatokat megőrizni sem kell. Mindez visszamenőleg érvényes, vagyis az NFA a most nála tárolt uszkve többezer vesztes pályázat anyagát szépen fogja, és visszaküldi a feladónak – a pályázó gazdálkodónak. Vagyis megszűnik annak a lehetősége, hogy összehasonlítsuk a nyertes és vesztes pályázatokat, és így fény derüljön pl. az olyan esetekre, amikor Kanyok Attila fideszes önkormányzati képviselő pályázata szó szerint megegyezett egy vesztes pályázóéval, előbbi mégis dupla annyi pontot kapott rá . Az ügyben a feljelentésem nyomán folyik is a nyomozás. Az állami földbérlet pályáztatás folyamata tehát nemcsak átláthatatlan és hiteltelen lesz, de immáron ellenőrizhetetlen is. És most kezdődött csak 200 000 hektárnyi, zömében nemzeti parki, természetvédelmi szempontból is jelentős földterület pályáztatása, egy friss vidékfejlesztési miniszteri utasítás szerint az eddigi 20 százaléknyi szubjektíven kiadandó pontot 40 százalékra emelve…
Megosztás

Dorosz Dávid: egy harmadéves jogászt is kirúgnának ezért (Videó)

A Közgép jogásza börtönben szeretné látni a cég elleni tüntetésen részt vett egykori LMP-s és mostani PM-s politikusokat. A békéltetőtárgyalás helyszíne előtt a PM-es politikusok és aktivisták most is táblákkal vonultak fel, amelyekkel szerintük leleplezték a csókosok zsebét teletöltő Orbán-kormányt. Az LMP korábbi és jelenlegi politikusai nem békülnek a Közgéppel, és a cég sem akar megegyezést, derült ki a csepeli bíróság előtt pénteken. A Lehet Más a Politika képviselői tavaly korrupcióellenes demonstrációt tartottak a Közgép székháza előtt.
Megosztás

PM: hozzák nyilvánosságra a nyerőgépek betiltását megalapozó jelentést!

Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért (PM) választási szövetség kezdeményezi, hogy a kormány hozza nyilvánosságra azt a jelentést, amelynek alapján tavaly ősszel a parlament betiltotta Magyarországon a nyerőgépeket - mondta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján...
Megosztás

PM: az NFA eltünteti a földbérletekkel kapcsolatos visszaélések nyomait

A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint a Nemzeti Földalapkezelő (NFA) "egyértelműen el akarja tüntetni a földbérletekkel kapcsolatos visszaélések nyomait". Szabó Rebeka országgyűlési képviselő szerint ezt bizonyítja az NFA földbérletpályázatainak kezelését módosító kormányrendelet, amelyet pénteken tettek közzé, és szombattól hatályos.
Megosztás

Az Együtt-PM igazságot szolgáltatna a földpályázaton vesztes gazdáknak

Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség azt ígéri, ha kormányra jut, igazságot szolgáltat a földbérletpályázaton vesztes gazdáknak. Erről Bajnai Gordon, a szövetség vezetője és Szabó Rebeka országgyűlési képviselő beszélt vasárnap. "Az Orbán-Simicska-rezsim már a vereségre készül: fél az utána következő igazságszolgáltatástól. Ezért, ahogy a krimikből ismerjük, a tolvaj visszatér a tett helyszínére, és megpróbálja eltüntetni a bizonyítékokat" - mondta a volt kormányfő arra utalva, hogy egy pénteken megjelent kormányrendelet alapján a nyertes földbérletpályázatokat nyilvánosságra hozzák, ám a pályázatokat a jövőben csak egy példányban kell benyújtani a Nemzeti Földalapkezelő Szervezethez (NFA), közjegyzőnél már nem kell azokat letétbe tenni. A korábbi pályázatok letétbe helyezett példányait pedig megsemmisítik, az alapkezelő egyúttal minden vesztes pályázatot visszaküld a gazdálkodónak. Bajnai Gordon szerint a kabinet arra reagált így, hogy az Együtt-PM szövetség bejelentette: kormányra kerülve megteremtenék annak lehetőségét, hogy a bíróságok soron kívül vizsgálják felül a földbérletpályázatok eredményét. Úgy látja, az Orbán-kormány el akarja venni a későbbi bírósági eljárások lehetőségét. "Nem fogjuk hagyni: rögzítjük a nyomokat" - jelentette ki. Szabó Rebeka elmondta: azért, hogy később igazságot szolgáltathassanak, arra kérik a pályázaton vesztes gazdákat, az NFA-tól kapott borítékot felbontatlanul küldjék el az ő képviselőházi címére. Az ellenzéki párt közjegyző előtt letétbe helyezné ezeket, majd a vesztes pályázatokat összehasonlítaná a győztesekkel.
Megosztás

Legyen minden gyermek számára valódi örömünnep a gyermeknap!

Ma van gyereknap, de ez ma, Magyarországon nem mindenki számára jelent örömöt. Az UNICEF adatai szerint hazánkban a gyermekek többsége nélkülöz, ezzel az „eredményünkkel” utolsóként kullogunk az uniós országok között. Az Orbán-kormánynak köszönhetően 2010 óta...
Megosztás

Demonstáltunk a Közgép-peren

Jávor Benedek, a PM társelnöke nyilatkozik a sajtónak a Közgép-per előtt. Futó Barnabás, a Közgép jogi képviselője nyilatkozik a sajtó munkatársainak a csepeli bíróság épülete előtt 2013. május 24-én, ahol elkezdődött a rágalmazás miatt indított per azon aktivistáink...
Megosztás

Béremelést és jogokat a dolgozóknak!

Az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért szerint nettó béremelkedésre, a munkavállalói jogok gyors megerősítésére, a munkanélküli segély meghosszabbítására van sürgősen szükség, ezért a párt határozati javaslatot nyújtott be. Az E14-PM a kormányt a többkulcsos adórendszer eltörlésére, az adójóváírás újbóli bevezetésére kéri, ugyanis a lakosság elszegényedő tömegeinek nagy segítséget jelentene az a havi plusz 8-10 ezer forint keresetenként, amit az újra bevezetendő adójóváírás jelentene számukra. A javaslat szerint a kormánynak olyan bérpolitikai célokat kellene kitűznie, hogy lehetővé váljon a nettó minimálbér emelése fokozatosan a létminimum szintjéig, a bérköltség emelkedése nélkül.