Megosztás
2013.5.28.

Az Országgyűlés mentelmi bizottsága keddi ülésén nem támogatta a Párbeszéd Magyarországérthoz (PM) tartozó független képviselők mentelmi jogának felfüggesztését - mondta az MTI-nek Jávor Benedek. Az LMP több egykori és jelenlegi politikusa ellen a Közgép Zrt. tett feljelentést rágalmazásért.

A PM társelnöke közölte: bár abszurdnak tartják a vádat, a bizottság után a parlamentet is arra fogják kérni, hogy függessze fel mentelmi jogukat.   

Hozzátette, a keddi ülésén is elmondták, ez már nem az első eset, amikor a "Fidesz-kormány vagy a hozzá köthető gazdasági társaságok" tevékenységével kapcsolatos véleményük kifejtése miatt "abszurd jogi eljárásoknak" vannak kitéve.   

Hangsúlyozta, egyfelől azért szeretnék, hogy lefolytassák a "szólásszabadságról szóló precedenspert", mert kiderülne, hogy "300 milliárdnyi közbeszerzés, a gyakran túlárazottnak látszó megbízások, a Közgép javára történő jogalkotás után" ki lehet-e mondani a "mutyi, a korrupció gyanúját".   

A PM azt akarja, hogy ez az abszurd vád a bíróságon omoljon össze – szögezte le. Hozzátette, a tüntetésen a képviselők mellett aktivisták is részt vettek, akiket nem véd a mentelmi jog, ők viszont azt kívánják, hogy a politikusok és az aktivisták közösen álljanak a bíróság elé.  

Tavaly július 11-én a Közgép XXIII. kerületi Haraszti úti telephelyének bejáratánál LMP-s politikusok és aktivisták egymáshoz láncolták magukat, és többek között "Itt tűnik el a pénzed", "Mutyigyár", "A Közgép mindent visz", "Innen irányítják az országot" - feliratú táblákkal demonstráltak. Jávor Benedek, az LMP akkori frakcióvezetője az MTI-nek a helyszínen azt mondta: akciójukkal arra akarták felhívni a figyelmet, hogy "ma egy szűk oligarchacsoport irányítja az országot, Simicska Lajos tulajdonos és Nyerges Zsolt elnök pedig átvette az irányítást a gazdasági élet felett".   

A tiltakozókat a rendőrség gyülekezési joggal való visszaélés szabálysértése miatt 100 ezer forint pénzbírsággal sújtotta. A Közgép azonban nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt feljelentést tett. Ennek nyomán indult meg a Budapesti XX-XXI-XXIII. Kerületi Bíróságon 26 ember ellen a magánvádas büntetőper, melyet azonban nyolc országgyűlési képviselő esetében felfüggesztett a bíróság, és az Országgyűléshez fordult mentelmi joguk ügyében.

 

2013. május 28., kedd (MTI)