Megosztás

Kikapcsol(ód)áshoz való jog - vessünk véget a munkaidőn túli dolgoztatásnak!

Egy nemrégiben Franciaországban bevezetett törvény megtiltja a munkáltatóknak, hogy e-maileket küldözgessenek a beosztottjaiknak munkaidőn kívül és hétvégén. Ha Franciaországban élsz, és egy olyan cégnél dolgozol, amely több mint 50 főt alkalmaz, akkor a munkaidő...
Megosztás

Csökkentené az 52 ezres közmunkabért a VOSZ

A Párbeszéd felelőtlennek, érzéketlennek és morálisan védhetetlennek tartja a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) foglalkoztatási kiáltványát. A VOSZ több százezer főt építene le a közszférából, növelné a dolgozókat bizonytalan helyzetben tartó munkaerő-...
Megosztás

Nem kerülhető el a négynapos munkahét

A magyar kormány elárulta, nagyon is tisztában van azzal, hogy munkahelyek százezrei tűnnek el a következő években a technológia fejlődése, a gazdaság átalakulása következtében. Ideje, hogy a kormány levonja a következtetéseket a felismeréséből. 350-400 ezer munkahely...
Megosztás

Már Obama elnök is az Alapjövedelem bevezetésén gondolkodik

„A következő 10-20 évben le kell folytatni az Alapjövedelem bevezetéséről szóló vitát” – nyilatkozta Barack Obama a Wired magazinnak. Az interjú a robotika és a mesterséges intelligencia elterjedésével keletkező kihívásokról szól. Obama szerint az átalakuló világ...
Megosztás

Nem a munkaerő fogyott el, hanem a józan ész

A Párbeszéd értetlenül hallja, hogy a miniszterelnök szerint közel a teljes foglalkoztatottság, mivel ennek a számok és a mindennapi tapasztalatok is ellentmondanak. A kormány figyelmébe ajánljuk az Eurostat statisztikáit: Csehországban, Lengyelországban és a balti...
Megosztás

Magyarországon több mint négymillióan élnek havi kilencvenezer forintnál kevesebből

A Párbeszéd Magyarországért négyszáz, a fővárosi Kossuth téren lerakott kanállal emlékezett meg a nélkülözőkről a szegénység elleni küzdelem világnapján, hétfőn. Az ellenzéki párt társelnöke sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy Magyarországon több mint négymillióan...
Megosztás

Vitairatot készített a Párbeszéd Magyarországért

A Párbeszéd Magyarországért "Mindenki számít!" címmel 11 pontos vitairatot készített és hozott nyilvánosságra, amelyben többek között az Alapjövedelem és a négynapos munkahét bevezetésére, a választói korhatár 16 évre csökkentésére, független Korrupcióellenes Ügyészség...