Párbeszéd Magyarországért
Megosztás

A kormány törvénybe iktatja a pedagógushiányt

A Párbeszéd Magyarországért véleménye szerint a kormány "törvénybe iktatja" a pedagógushiányt azzal a javaslattal, amelynek alapján képesítés nélküli tanárok is taníthatnának az iskolákban. A párt oktatási szakpolitikusa Erőss Gábor csütörtöki, budapesti...
Párbeszéd
Megosztás

Minőségi munkahelyeket és 30 napos éves szabadságot!

Még kiszolgáltatottabbá tenné a kormány a munkavállalókat: háromszorosára emelné a munkaidőkeret maximális lehetséges hosszát. A munkáltatók munkaszervezési mozgásterét szélesítő javaslatot ismét minden előzetes egyeztetés nélkül nyújtotta be a Fidesz. Az új...
Párbeszéd
Megosztás

Méltányos ápolási díjat!

A Párbeszéd Magyarországért szerint meg kell szüntetni azt az embertelen és kegyetlen helyzetet, hogy a szülőknek anyagi okokból kell feladniuk súlyosan fogyatékos, állandó felügyeletet igénylő gyermekük otthoni ápolását. Mindezt azért, mert ellehetetlenül az életük az...
Tordai Bence
Megosztás

Több négynapos munkahetet!

Idén húsvétkor végre egymás után két négynapos munkahét van, a dolgozók kicsit pihenhetnek, feltöltődhetnek – minden adat azt jelzi, hogy ez rájuk is fér. Ennél azonban többre lenne szükség. A Párbeszéd ezért javasolta a "Mindenki számít!" programjában a négynapos...
Párbeszéd Magyarországért
Megosztás

Véget kell vetni a szegények agyonadóztatásának!

Szégyenteljes adat látott napvilágot: Magyarországon adóztatják a legnagyobb mértékben az alacsony jövedelműeket. Ez nem mehet így tovább, a Párbeszéd több tízezer forinttal csökkentené az alacsony és közepes jövedelműek által fizetett adót, amint azt a közgazdászok...
Párbeszéd Magyarországért
Megosztás

Egyenlő esélyeket minden roma magyarnak!

A roma közösségek minden nap találkoznak a szegregáció legkülönbözőbb formáival: az oktatásban, az egészségügyben a lakhatásban vagy a munkaerőpiacon. A Párbeszéd szerint az ország sikeressége és versenyképessége múlik azon, hogy hosszú évtizedek után végre tényleges...
Tordai Bence
Megosztás

Hogyan fizessenek a gazdagok és az oligarchák?

A Párbeszéd nem néhány hónapja, hanem alakulása óta küzd az elszabaduló egyenlőtlenségek és a túlzott vagyoni különbségek ellen. Most a "Mindenki számít!" vitaprogramunkat követve 7 pontos határozati javaslatot viszünk a Parlamentbe, amely megadóztatná a felső tízezret...