Megosztás

Szakemberek döntsenek a vakcinák engedélyezéséről, ne a kormány!

Az ellenzéki választási szövetség pártjai arra szólítják fel a kormányt, hogy vonja vissza a 19/2021. kormányrendeletet, és az OGYÉI szakmai vizsgálata nélkül ne lehessen vakcinát engedélyezni Magyarországon. A vakcinák engedélyezése nem lehet politikai kérdés, így az...
Megosztás

Párbeszéd: ne ártson, hanem segítsen a vendéglátósoknak a kormány!

Az Orbán-kormány tavaly 6530 milliárd forint hitelt vett fel, ám ebből a válság kárvallottjainak szinte semmi sem jutott, beleértve a vendéglátásban, turizmusban dolgozó vállalkozókat és alkalmazottakat. A Párbeszéd felszólítja a kormányfőt, hogy válságkezelés címén ne...
Megosztás

A demokrata ellenzéki szövetség három országgyűlési vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezi

A koronavírus-járvány az egész világot, így hazánkat is kihívások elé állította. A magyar kormány azonban rendkívül későn és rosszul reagált mind a járvány, mind a nyomában kialakult gazdasági válság által előidézett kihívásokra. Ezért a demokrata ellenzéki szövetség...
Megosztás

Négynapos munkahét bevezetését javasoljuk a kormánynak!

A koronavírus-járvány az emberek életének valamennyi területére komoly hatással van, így a munka világára is. Míg a home office hatásosságából okulva számos vállalkozás döntött úgy, hogy a későbbiekben is ezt a munkamódszert alkalmazza, addig a négynapos munkahét is...
Megosztás

A demokrata ellenzéki szövetség nyilatkozata: Tiltakozunk az önkormányzatokat érintő büntetőhadjárat ellen!

Mi, a hatpárti demokrata ellenzéki szövetség vezetői határozottan tiltakozunk az ellen, hogy az Orbán-kormány politikai büntetőhadjáratot folytat az önkormányzatok, köztük kiemelten Budapest ellen. Egyetértünk abban, hogy a magyar embereknek joguk van tudni: az Orbán-...
Megosztás

Párbeszéd: Határozati javaslatot nyújtunk be az oltási eljárásrendre

Megmagyarázhatatlan az a káosz, amelyet az Orbán-kormány bukott járványkezelése, felelőtlen kommunikációja és az oltással kapcsolatos lépéseinek értelmetlen sora mutat. A Párbeszéd határozati javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek, hogy a kormány rendeletben...
Megosztás

A Párbeszéd elítéli a kárpátaljai magyarokat ért jogtiprást és a nacionalista szélsőségek akcióit

Megdöbbenéssel értesültünk az elmúlt napok kárpátaljai történéseiről, mely során az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) hazaárulás és Ukrajna területi integritásának megsértésének vádjaival büntetőeljárást indított Szürte település helyi képviselői ellen. A Párbeszéd...