Megosztás

Nem kerülhető el a négynapos munkahét

A magyar kormány elárulta, nagyon is tisztában van azzal, hogy munkahelyek százezrei tűnnek el a következő években a technológia fejlődése, a gazdaság átalakulása következtében. Ideje, hogy a kormány levonja a következtetéseket a felismeréséből. 350-400 ezer munkahely...
Megosztás

Már Obama elnök is az Alapjövedelem bevezetésén gondolkodik

„A következő 10-20 évben le kell folytatni az Alapjövedelem bevezetéséről szóló vitát” – nyilatkozta Barack Obama a Wired magazinnak. Az interjú a robotika és a mesterséges intelligencia elterjedésével keletkező kihívásokról szól. Obama szerint az átalakuló világ...
Megosztás

A kormány leszavazta a gyermekvédelmi javaslatunkat

Az elmúlt hónapokban egyre több gyermekbántalmazásos eset látott napvilágot, ezért benyújtottuk az ágazat átfogó reformjáról szóló javaslatunkat a Parlamentnek. A Népjóléti Bizottságban a Fidesz-KDNP-s többség – amely nemrégiben kitüntette a pedofiliával gyanúsított...
Megosztás

Nem a munkaerő fogyott el, hanem a józan ész

A Párbeszéd értetlenül hallja, hogy a miniszterelnök szerint közel a teljes foglalkoztatottság, mivel ennek a számok és a mindennapi tapasztalatok is ellentmondanak. A kormány figyelmébe ajánljuk az Eurostat statisztikáit: Csehországban, Lengyelországban és a balti...
Megosztás

Magyarországon több mint négymillióan élnek havi kilencvenezer forintnál kevesebből

A Párbeszéd Magyarországért négyszáz, a fővárosi Kossuth téren lerakott kanállal emlékezett meg a nélkülözőkről a szegénység elleni küzdelem világnapján, hétfőn. Az ellenzéki párt társelnöke sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy Magyarországon több mint négymillióan...
Megosztás

Vitairatot készített a Párbeszéd Magyarországért

A Párbeszéd Magyarországért "Mindenki számít!" címmel 11 pontos vitairatot készített és hozott nyilvánosságra, amelyben többek között az Alapjövedelem és a négynapos munkahét bevezetésére, a választói korhatár 16 évre csökkentésére, független Korrupcióellenes Ügyészség...
Megosztás

Nemet kell mondania az EU- Kanada szabadkereskedelmi egyezmény aláírására

A CETA azoknak a nagyvállalatoknak a trójai falova, amelyek csökkenteni akarják az élelmiszerbiztonság, egészségvédelem, környezetvédelem szintjét és lehetővé tenni a génmódosított élelmiszerek terjedését. A Fidesznek most kellene aggódnia a magyar szuverenitás és...