Megosztás
2016.10.19. |

Az elmúlt hónapokban egyre több gyermekbántalmazásos eset látott napvilágot,  ezért benyújtottuk az ágazat átfogó reformjáról szóló javaslatunkat a Parlamentnek. A Népjóléti Bizottságban a Fidesz-KDNP-s többség – amely nemrégiben kitüntette a pedofiliával gyanúsított bicskei intézményvezetőt - leszavazta azt. A Párbeszéd szerint megdöbbentő, hogy a kormánypártok kapcsolódó, ám cinikus és értelmetlen beadványát viszont átengedte a Bizottság. 

 
A Párbeszéddel ellentétben a Fidesz-KDNP egy olyan javaslattal állt elő, mellyel a jövőben szigorúan büntetnék a jelzőrendszer tagjait, valamint a szülőket. Arról azonban nem szólnak, hogy a gyermekvédelem intézményrendszere működésképtelen, a dolgozók alulfizetettek, a védőnők és pedagógusok nem tudják kinek szóljanak, ha baj van. A kormánypártok ismét mellébeszélnek, ahelyett, hogy a valódi problémákat orvosolnák. Miközben több tízezer gyermeket szakítanak el jogtalanul a szüleiktől a család szegénysége miatt, addig azokból a családokból nem emelik ki a gyermekeket, ahol a bántalmazás akár halállal is végződhet. 


A Párbeszéd béremelést, a jelzőrendszer tagjainak továbbképzését, a nagy létszámú intézmények megszüntetését, a nevelőszülői rendszer átalakítás és a fogyatékkal élő gyermekek speciális ellátásának biztosítását tartja elsődlegesnek. A kormánnyal ellentétben mi nem a Habony-féle kampányokat és figyelemelterelést tarjuk szem előtt, hanem a gyermekeink legfőbb érdekét. 

 
Budapest, 2016. október 19.
Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke

 

Mindenki számít!
Csatlakozz!