Szabó Tímea
Megosztás

Balog Zoltán miniszterségénél is van rosszabb

Kásler Miklós népjóléti bizottsági meghallgatásán bebizonyította, hogy a kormánynak lehet Balog Zoltánnál is rosszabb emberi erőforrás minisztere. Az EMMI a következő négy évben is ugyanarra a rombolásra készül, amit Balog Zoltán csinált 2010 óta. Kásler Miklós...
Szabó Tímea
Megosztás

Kásler Miklós legelső feladata az ápolók bérrendezése kell, hogy legyen!

Az elmúlt években Balog Zoltán több százezer forintos fizetésemeléseket ígért a napi 10-12 órákat dolgozó ápolóknak, amelyekről mindig kiderült, hogy hazugság volt. Éppen ezért a Párbeszéd számonkéri az új kormányon, hogy a nyolc éve tartó bérekről szóló hazudozás után...
Bősz Anett
Megosztás

Párbeszéd: több külön minisztériumot! - VIDEÓ

Bősz Anett (Párbeszéd-frakció) szerint a javasolt kormánystruktúra nem válaszol a 21. század kihívásaira. Önálló európai ügyi és regionalizációs minisztérium, környezetvédelmi és oktatási tárca, továbbá esélyegyenlőségi minisztérium mellett érvelt. Tordai Bence , a...
Párbeszéd
Megosztás

Az MSZP-Párbeszéd választások manipulálása miatt nem vett részt a miniszterelnök megválasztásán

Az MSZP-Párbeszéd a választások bizonyítottan rendszerszintű manipulálása miatt nem vett részt Orbán Viktor miniszterelnök parlamenti megválasztásán - közölte az MSZP frakcióvezetője, az MSZP-Párbeszéd frakciószövetség vezetője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón...
Szabó Tímea
Megosztás

"Orbán az egészségügy privatizációjára készül" - Szabó Tímea

Szabó Tímea , a Párbeszéd frakcióvezetője semmitmondónak értékelte Orbán Viktor mai beszédét és jelezte, nem arra figyelnek, amit Orbán Viktor mondott, hanem amit tenni fog. A miniszterelnök beszédében a szöges ellentétét vázolta fel annak, amit az elmúlt nyolc évben...
Szabó Tímea
Megosztás

A​ ​Párbeszéd​ ​üdvözli,​ ​hogy nyilvánosságra kell hozni a kórházi fertőzésekkel kapcsolatos adatokat

A Párbeszéd üdvözli, hogy jogerős bírósági döntés alapján az Emberi Erőforrások Minisztériumának nyilvánosságra kell hozni a kórházi fertőzések adatait intézményenkénti bontásban. A Párbeszéd már több közérdekű adatigénylést nyújtott be az adatok nyilvánosságra...
Szabó Tímea
Megosztás

Szabó Tímea: azonnali intézkedésekkel készülnek az egészségügy rendbetételére

Kormányváltás után az egészségügy azonnali rendbetételét ígéri Szabó Tímea, az MSZP és a Párbeszéd III. kerületi jelöltje, akit a Demokratikus Koalíció is támogat. Szabó Tímea , a III. kerület Óbuda-Békásmegyer jelöltje hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón elmondta:...
Karácsony Gergely
Megosztás

Karácsony: talpra kell állítani az egészségügyet!

Az alapoknál, a mentőknél és háziorvosoknál kezdené az egészségügy talpra állítását kormányon Karácsony Gergely , aki 50 százalékos béremelést is ígér. A lakosság ma egyre többet fizet magánellátásra. Kormányra kerülve az MSZP-Párbeszéd azt vállalja, hogy kétszeresére...
Megosztás

Mindenki számára elérhető, színvonalas egészségügyet biztosítunk

Vállalom, hogy 50%-os béremelést adunk az egészségügyi dolgozóknak, hogy felszámolhassuk a betegek életét veszélyeztető szakemberhiányt és megszüntethessük a hálapénzt. Az egészségügyi kiadásokat az európai átlagra emeljük. Megerősítjük a háziorvosi ellátást,...
Karácsony Gergely
Megosztás

Április 8-án legyen Karácsony!

"Egy kicsi nyírségi faluban nőttem fel. Miután édesapám elhunyt, édesanyám egyedül nevelt fel a három testvéremmel. Mind a négyen diplomás, sikeres felnőttek lettünk. A mai magyar társadalomban, egy pici faluban, egy özvegyasszonynak mekkora esélye van arra, hogy...