Megosztás

A közvagyont arra kell használni, amire való

A Párbeszéd budavári képviselőjeként régóta tudom, hogy a kerületi lakás- és helyiséggazdálkodási rendszer a korrupció melegágya. Ezért is kértem ki már korábban a kerületi lakásállományra és üzlethelyiségekre vonatkozó adatokat. Jelenleg a hiánypótlás szakaszában...
Megosztás

A kormány blöfföl a letelepedési kötvények kivezetéséről

A Párbeszéd szerint az Orbán-kormány miniszterei össze-vissza beszélnek, amikor a letelepedési kötvények kivezetéséről kérdezik őket. A héten Lázár János, Varga Mihály és Rogán Antal egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tettek, az Országgyűlés Gazdasági bizottsága...
Megosztás

A letelepedési kötvényeket értékesítő cégek azonnal fejezzék be az árusítást!

Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága nemmel szavazott arra, hogy a parlament tárgyalja a Párbeszéd letelepedési kötvények visszafizetésének felfüggesztéséről, a kötvényértékesítő cégek be- és elszámoltatásáról szóló törvényjavaslatát. Ez csaknem 90 milliárd forint...
Megosztás

A Quaestor-ügy a legfelső kormánykörökig ér

A Párbeszéd szerint a Tarsoly Csabával, a bűnszervezetben elkövetett csalással vádolt volt Quaestor elnök-vezérigazgatóval készült, a Magyar Narancsban csütörtökön megjelent interjú alapján egyértelmű, hogy a "Quaestor-botrány bűze" felér a legfelső kormányzati körökig...
Megosztás

Karácsony: leleplezni a bűnösöket egy dolog, jövőt építeni egy másik

Karácsony Gergely : az embereknek a könyökén jön ki például Mészáros Lőrinc, tudják ki ő, hogy mit jelképez az Orbán-rendszerben. Azt viszont nem tudják, hogy miért is kellene nekik bárki másra szavazni, mitől lesz az jobb. Úgy kell politizálnunk, élnünk, hogy az...
Megosztás

Kormányzati szintű lopás van

"Ebben a házban feketézte el Rogán Antal és bandája a magyarok pénzét Orbán Viktor miniszterelnöksége idején" - ellenzéki pártok korrupciós emléktáblát avattak Rogán Antal "tiszteletére", valamint a kormányzati lopás ellen tüntetett az Együtt, az LMP és a Párbeszéd...
Megosztás

Méltóképpen üdvözöltük a Budapesten tartózkodó Putyin-pincsikutyáit

Budapesten van és Orbánnal is találkozik Günther Oettinger EU-biztos, akiről kiderült, hogy - számos szabályt és törvényt áthágva - egy Putyin-közeli milliárdos lobbista magángépén utazott hazánkba pár hónapja, hogy feltehetőleg Paks2 megmentéséről tárgyaljon. Napról...
Megosztás

Günther Oettinger digitális gazdaságért felelős biztos lemondását követeljük!

Günther Oettingert néhány napja jelölte az Európai Bizottság alelnöki pozíciójára Jean-Claude Juncker, a távozó Kristalina Georgieva helyére. A Párbeszéd elfogadhatatlannak tartja, hogy olyan személy legyen az Európai Bizottság egyebek mellett a költségvetés...
Megosztás

Az Orbán-rezsim a sötét, korrupt és veszélyes alakokra építi fel magát

Szikár kis hírecske, megbújva a hírportálok alsó harmadában. Korrupció gyanújával őrizetbe vették Alekszej Uljukajev orosz gazdasági minisztert, aki a jelek szerint 2 millió dollár kenőpénzt fogadott el egy kis simlizésért az állami tulajdon körül. Csakhogy Ujukajev...
Megosztás

Új munkahelyek vagy a felcsúti kisvasút története Ózdon?

Az ózdi Erőmű Épület felújítását Orbán haverjának cége végezte el, a fideszesek által beígért több száz új munkahelyből pedig csak néhány tucat lett. A Párbeszéd kikéri és elérhetővé teszi a 3,4 milliárd uniós támogatásból megvalósult MaNDA-beruházás támogatási...