Kilakoltatás
Megosztás

Az adósokkal szemben, továbbra is a bankok pártján áll a kormány

A Párbeszéd szerint az Orbán-kormány bankokat támogató lépései, valamint a felelőtlen banki hitelezés az oka annak, hogy a magyar bankok 26 százalékkal magasabb nyereséget értek el eddig idén, mint a 2016-os azonos időszakban. A Párbeszéd ezért olyan intézkedéseket...
szegénység
Megosztás

Ahogy a szegénységről, úgy hazudik a kormány az ételosztásokkal kapcsolatban is

A Párbeszéd ételosztására reagálva az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményében nem tudta érdemben cáfolni azt az értesülést, hogy megtiltanák a civileknek és politikai pártoknak az ételosztást. A kormány a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Programra...
ételosztás
Megosztás

A kormány az ételosztás betiltásával próbálja elfedni a szegénységet

A Párbeszéd szerint a kormány azzal próbálja elfedni a szegénységet, hogy betiltaná az ételosztást a civil szervezeteknek és a pártoknak. Az ellenzéki párt arra a sajtóban megjelent rendelettervezetre reagált, amely szerint csak állami, önkormányzati és egyházi...
Szabó Zsolt
Megosztás

Szabó Zsolt lesz a Párbeszéd Magyarországért és az Együtt országgyűlési képviselőjelöltje a dunaújvárosi választókerültben

Sajtótájékoztatót tartott Karácsony Gergely , a Párbeszéd Magyarországért társelnöke, miniszterelnök-jelöltje, Szigetvári Viktor, az Együtt országos választmányának elnöke és Szabó Zsolt , a Párbeszéd önkormányzati képviselője. Karácsony Gergely elmondta, a Párbeszéd...
Karácsony Gergely
Megosztás

Karácsony: A magyar oktatás nem egyenlíti ki a társadalmi különbségeket

„Van egy gazdasági növekedésünk, ami gyakorlatilag abból származik, hogy az EU megszámlálhatatlan mennyiségű pénzt költ el Magyarországon, olyan beruházásokra, amelyek hosszú távon egyébként nem fognak hozzátenni az ország fejlődéséhez. Lesznek például fűthető...
gyermekvédelem
Megosztás

Látszatintézkedések helyett valódi gyermekvédelmet!

A Gyermekjogok Világnapján a Párbeszéd követeli az Orbán-kormánytól, hogy álintézkedések helyett kezdjen végre bele a gyermekvédelem teljes megújításába. Emeljék a családi pótlékot, biztosítsák a megfelelő szakképzést, kapjanak méltó bérezést a szakemberek, és tegyenek...
Karácsony Gergely
Megosztás

Iránytű: Karácsony Gergely népszerűbb, mint Orbán Viktor

Továbbra is Karácsony Gergely a legnépszerűbb ellenzéki politikus, miniszterelnök-jelölt, és az egyedüli, aki népszerűbb Orbánná l - derül ki az Iránytű Intézet legfrissebb felméréséből, amelyről itt olvashatnak. Az Intézet az előző kutatásában, a Párbeszéd...
Együtt-Párbeszéd
Megosztás

5%-on az Együtt-Párbeszéd szövetség

Csak a kormánypártiak szerint mennek jó irányba a dolgok – derül ki az IDEA Intézet friss kutatásából, amelyet az ATV publikál. A közösségi médián alapuló, digitális felvétellel készült felmérés szerint a Fidesz-KDNP-t a teljes lakosság 29 százaléka, a biztos szavazók...
Legyen Karácsony
Megosztás

Írd alá, hogy legyen Karácsony!

A Párbeszéd csatlakozik a szakszervezetek december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáért indított kezdeményezéséhez. Továbbá petíciót indítunk, hogy Karácsony Gergely legyen Magyarország következő miniszterelnöke! Írd alá, ITT!
Legyen Karácsony
Megosztás

A Párbeszéd aláírásgyűjtéssel támogatja december 24. munkaszüneti nappá nyilvánítását

A Párbeszéd aláírásgyűjtési akcióval támogatja a december 24. munkaszüneti nappá nyilvánítását célzó szakszervezeti kezdeményezést. Hegyesi Beáta , az ellenzéki párt elnökségi tagja csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón kifejtette, felmérések szerint a munkaidő...