gyermekvédelem
Megosztás
2017.11.20. |

A Gyermekjogok Világnapján a Párbeszéd követeli az Orbán-kormánytól, hogy álintézkedések helyett kezdjen végre bele a gyermekvédelem teljes megújításába. Emeljék a családi pótlékot, biztosítsák a megfelelő szakképzést, kapjanak méltó bérezést a szakemberek, és tegyenek meg mindent a gyermekbántalmazásos esetek visszaszorításáért! A Párbeszéd ennek érdekében határozati javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek, amelyben jelentős forrásbevonást is javasol. 

Magyarországon az egyszülős és a három és többgyermekes családok közel fele ma szegénységben él. De a fizikai biztonság szempontjából is rosszabb a helyzet, mint a korábbi években. A gyermekotthonokban, mint a gödi vagy a bicskei, kiderült: nincsenek biztonságban a gyerekek. Erre erősít rá az ombudsman jelentése is: Kalocsán, Zalaegerszegen és más otthonokban is rendszeresen bántalmazzák a bent lakókat. Az elmúlt hónapban öt gyermek szökött el a 12. kerületi otthonból, akiket azóta sem találtak meg. A kormány ehhez képest semmilyen érdemi lépést nem tett a helyzet hosszú távú rendezése érdekében. A bántalmazásos esetek többségére továbbra sem fog fény derülni, a gyerekek továbbra is menekülnek a rendszerből. 

Tavaly ráadásul a 2009-hez képest 64 százalékkal több családon belüli, súlyos testi bántalmazás történt gyermekek ellen. Mindeközben a Fidesz-KDNP 2012-ben eltörölte azt a Btk. passzust, amely súlyosabban büntette a gyermekbántalmazást, ha azt hozzátartozó vagy gondviselő követte el. Azóta rohamosan növekszik ezen bűnelkövetések számra

Elég volt a kormány felelőtlenségéből! A gyerekek védelme nem játék, nem a felszín kozmetikázásának kérdése, hanem mindannyiunk kötelessége. Ideje lenne, hogy a kormány is belássa: az ország jövőjét nem Orbán Viktor kedvenc sportjára kell építeni, hanem a gyerekek jövőjére


Budapest, 2017. november 20.
Szabó Tímea
a Párbeszéd társelnöke, országgyűlési képviselő

 


Ismerd meg a Párbeszéd programját, mondd el róla a véleményed, mert nekünk mindenki számít: http://mindenkiszamit.hu/

Csatlakozz, hogy legyen Karácsony!