Megosztás

Portik-Laborc-ügy: Pintér már fél éve tudott róla?

Az Együtt 2014–Párbeszéd Magyarországért (PM) választási szövetség elfogadhatatlannak tartja, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal volt vezetője a hazai alvilág egy kulcsfigurájával ül le tárgyalni. Ezt Szabó Tímea jelentette ki újságírók előtt kedden annak kapcsán, hogy nyilvánosságra került a Portik Tamás, az 1990-es évek olajszőkítési ügyleteiről ismert Energol Rt. egykori igazgatója és Laborc Sándor közötti egyik találkozón elhangzottak leirata. A PM politikusa azt mondta: felháborító, hogy Laborc Sándor nem azért ült le tárgyalni, mert információt akart volna kihúzni Portik Tamásból, hanem "megrendelőként lépett fel". Az Együtt 2014–Párbeszéd Magyarországért azt követeli, hogy minden dokumentumot hozzanak nyilvánosságra az ügyben, az Alkotmányvédelmi Hivatal pedig hitelt érdemlően bizonyítsa azoknak a valóságtartalmát. Az iratokat átvizsgálva a PM további országgyűlési vizsgálatokat fog kezdeményezni. Szabó Tímea felszólította Pintér Sándor belügyminisztert, aki több, mint fél éve tudhatott a találkozóról, számoljon be arról, hogy milyen lépéseket tett, illetve milyen lépéseket kíván tenni az ügyben. Az mno.hu-n azután jelent meg egy a Portik Tamás és Laborc Sándor közötti találkozón elhangzottakat rögzítő leiratokat többször idéző cikk, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal a honlapján hétfőn közölte: a leiratokat felülvizsgálta, és a két dokumentum minősítését megszüntette, így azok már nem titkosak. A Belügyminisztérium hétfő délelőtt közölte, Pintér Sándor az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának tájékoztatása alapján utasította a hivatalt, hogy a két leirat minősítését vizsgálja felül.
Megosztás

Miénk itt a föld

Budapesten mindössze harmada a kikapcsolódásra használható zöldfelületek aránya a bécsinek, és ennek a kevésnek a fenntartására is csak a szükséges pénz fele-ötöde jut. Azonban mindenki tehet azért, hogy élhetőbb, egészségesebb legyen saját környezete, amit a Goldman György tér esete is bizonyít. A városszéli zöldterületek helyét elfoglalták a bevásárlóközpontok, mega-áruházak, lakóparkok. A város tüdeje helyett mára további forgalmat vonzó, beépített területekké váltak. A budapesti zöldfelület fenntartására sem jut elég pénz - a szakmailag szükségesnek mindössze 18-42%-a parkoktól függően. A leromló, nem gondozott zöldfelületeteket pedig elfoglalják, például a parkoló autók. Ezért a főváros zöldfelületi vagyona egyre csökken, az élhető és egészséges várostól egyre messzebb kerülünk. Kattints a címre a folytatáshoz!
Megosztás

Fát ajándékozunk az Orbán-kormánynak

Április 22-e a Föld Napja; ez alkalomból a Párbeszéd Magyarországért országgyűlési képviselői facsemetét ajándékoztak a Parlamentben a miniszterelnök- helyettesnek. Akciónknak szomorú apropót ad a múlt heti, Kossuth téri fapusztítás. A múlt héten az Együtt - PM Választási Szövetség faültetési akciót hirdetett, melynek lényege, hogy a választásig együtt ültessünk 2014 fát. A PM politikusai és aktivistái –miután a Kossuth téren az Orbán-rezsim, biztonsági őrökkel vigyázva, kivágta a tér pótolhatatlan fáit – szombaton már elültetett néhány csemetét. Ma, a Föld Napján is fel akarjuk hívni a politikusok és Magyarország figyelmét arra: a fák jelentik bolygónk, országunk, gyerekeik jövőjét. Ezért facsemetéket ajándékoztunk Semjén Zsoltnak, az Orbán-kormány miniszterelnök-helyettesének, hogy a Fidesz is szembesüljön vele, mennyire fontos ez az ügy mindnyájunk számára. Ezzel is tiltakozunk az embertelen és felesleges pusztítás ellen, amit a kormányzat a Kossuth-téren művelt. A Párbeszéd Magyarországért azt kéri Magyarország polgáraitól: ők is ültessenek fákat, gondozzák a természetet. A fák ugyanis a reményt jelentik. Egy fa elültetése egy jel, annak jelzése, hogy nem csak a mának élünk. Hogy távlatokban gondolkodunk, hogy az a célunk, hogy gyermekeinknek, unokáinknak egy élhetőbb Magyarországot teremtsünk. Az eseményről készült videó ezen a linken megtekinthető. 2013. április 22-én, a Föld Napján
Megosztás

Indul az „Együtt. Magyarországért.” országjárás

A választási-szövetség politikusai és aktivistái két busszal járják majd az országot, kitelepüléseket, fórumokat tartanak, látogatásokat tesznek. Az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség politikusai a mai napon megkezdik országjárásukat, Magyarország minden szegletében konzultálnak a választókkal, a jövőbeni jó kormányzás programjáról. Az Együtt-PM 5 hétig tartó országjárása alatt a választási-szövetség politikusai és aktivistái két busszal járják majd az országot, kitelepüléseket, fórumokat tartanak. Május végére, mire az országjárás befejeződik, a Szövetség 20 politikusa 80 városban, 20 megyeszékhelyen, mintegy 200 programon találkozik, és egyeztet majd a választókkal. A körút első állomásai Dunaújváros, Sárbogárd, Szekszárd, Siklós, Szigetvár, Komló és Pécs lesznek, az aktuális eseményekről honlapunkon és facebook-oldalunkon, valamint a sajtón keresztül folyamatosan tájékoztatjuk majd a nyilvánosságot.
Megosztás

Kezd elviselhetetlenségig fokozódni a bérből és fizetésből élők kiszolgáltatottsága

Minderről az Orbán-rezsim nem tud, vagy nem akar hallani – mi viszont megmutatjuk neki a valóságot, a dolgozók segítségével: várjuk az emberek véleményét, hogy továbbíthassuk a hatalomnak. Magyarország válságban van, csakhogy ez a válság már nem külföldről gyűrűzött be, hanem hazai gyártású: Orbán Viktor rossz kormányzása okozta.
Megosztás

Fát ültettünk a Kossuth téren

Elültettünk egy fát a Kossuth téren, hogy emlékezzünk a kormány pusztítására, és, hogy sose felejtsük el: a ma kicsi lépései a holnap nagy áttörését hozhathatják! A választásig ezért 2014 fát ültetünk el, szövetségeseink, barátaink és civilek közreműködésével...
Megosztás

Nem bíznánk Matolcsyra a bankfelügyeletet

Elutasítja a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének részleges összevonásának tervét az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért választási Szövetség. Az ötlet a kormány „összevonási és államosítási” mániájának újabb megnyilvánulása, szakmailag szükségtelen és megalapozatlan. A hazai bankrendszer stabilitását a hamarosan felálló európai bankfelügyeleti rendszerhez való csatlakozás növelheti, nem pedig Matolcsy György kézi vezérlése.
Megosztás

PM: aggályos, hogy a titkosszolgálatok megfigyelhetik a hallgatókat

– Az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért (PM) választási szövetség a felsőoktatási törvény tervezett módosítása alapján úgy látja, hogy a Fidesz rögeszmésen ragaszkodik” a hallgatók röghöz kötéshez”. A szervezet a javaslat egyik legaggályosabb pontjának azt tartja, hogy a hallgatók adatait át lehet adni a titkosszolgálatoknak.
Megosztás

Javaslat a jó együttműködés menetrendjére

Bajnai Gordon írása Magyarország válságban van. Három esztendő után újra válságban. Mélyebb és összetettebb krízishelyzetben, mint amilyenben 2009-ben volt, amikor válságkezelő kormányzás kellett ahhoz, hogy elkerüljük az összeomlást. És, ami a legszomorúbb: ezt az összetett, egymással szorosan összefüggő gazdasági, politikai és bizalmi válságot nem egy újabb, nemzetközi krízis „begyűrűzése” okozta: ez immár hazai gyártású válság, mely mára szociális katasztrófát idézett elő, s amelyért Magyarország mostani kormánya felelős. Az a kormány, amely történelmi felhatalmazásával csak visszaélni tudott, ám élni vele képtelen volt.
Megosztás

A PM elítéli a Fidesz brutális pusztítását a Kossuth téren

Brutális profizmussal tarolta le a Fidesz kormány a Parlament előtti rügyező hársfákat ma hajnalban. 70-80 fa esik áldozatul annak, hogy a Fidesz a maga képére akarja formálni a Kossuth teret. A Párbeszéd Magyarországért elítéli a barbár pusztítást. Mintegy 200 munkás biztonsági sorfala mögött láncfűrésszel estek neki ma reggel az éppen rügyező fáknak a Kossuth téren a Fidesz kormány megbízásából. A tér 20 millárdos, megalomán átalakításának rendezési tervei nem nyilvánosak, a kiemelt kormányberuházás mentesült a szakmai és társadalmi egyeztetések minden "nyűgétől", és a törvények, szabályzatok betartásának érdemi szakhatósági ellenőrzésétől is. A héten nyilvánosságra került látványtervek – amennyire beazonosítható - nem indokolják a fakivágásokat. A horribilis összegű költségvetésébe úgy látszik nem fért bele az ott élő fél évszázados fák megmaradásának biztosítása, ezért 70-80 fát irtanak ki a civilek tiltakozása ellenére.