tordai_bence
Megosztás

Az Alapjövedelem-program egyik kulcspontja a radikális béremelés

A Magyarországon élők létbizonytalanságáról és terjedő kiszolgáltatottságról beszélt a Párbeszéd Magyarországért (PM) szóvivője május 1-jei ünnepi kitelepülésükön, Budapesten. Tordai Bence elmondta: az alacsony jövedelműeknek alapjövedelmet vezetne be pártja. Ez a...
Megosztás

2017-es költségvetés: megint a felső egy ötödnek, a négyötöd kárára

A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint a 2017-es költségvetés az emberek 80%-ának megint csak a leszakadást jelenti. A nagy bajban lévő egészségügy, oktatás helyzetét, a gyermekszegénységet csak tünetileg próbálják kezelni, hogy azok a választásokig össze ne...
Megosztás

Az Alaptörvény az orbánizmus esszenciája – egy illegitim papírkupac

Antidemokratikus, szegényellenes, jövőgyilkos, esélymegvonó, munkásellenes, megszorításpárti, önkormányzat-ellenes és kirekesztő az Alaptörvény, amelyet a Fidesz öt éve erőszakolt rá a Magyar Köztársaság állampolgáraira. Ünnepelni nincs mit, szégyenkezni annál inkább...
Megosztás

A PM feljelentést tesz a fideszes Simonka György cégének milliárdos csődje miatt

Egymilliárd forintot veszítünk azzal, hogy Simonka György fideszes országgyűlési képviselő magyar és uniós közpénz-milliárdokkal kitömött cége csődöt jelentett. A Párbeszéd Magyarországért (PM) feljelentést tesz csődbűntett gyanújával. A fideszes képviselő először a...
Megosztás

Méltányos nyugdíjemelést!

Szégyenteljes a 0,9 százalékos nyugdíjemelés, miközben „a magyar reformok működnek”. A Párbeszéd Magyarországért (PM) javaslata szerint a nyugdíjemelést a nyugdíjasok által fogyasztott cikkek áremelkedéséhez kell igazítani, a legszegényebb időseken pedig az...
Megosztás

A szombati bérpótlékot is elveszi a kormány?

Folytatja a dolgozók elleni bosszúhadjáratát a Fidesz: a vasárnapi után a szombati bérpótlékot is meg akarják vonni. A Párbeszéd Magyarországért (PM) figyelmezteti a kormányt: résen vagyunk, és hiába trükköztök, a dolgozók tudni fogják, mit forraltok ellenük! A PM...
Megosztás

Maradjon meg a 100 százalékos vasárnapi bérpótlék!

Szabó Tímea , a Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke kezdeményezi a parlamentben, hogy a vasárnapi zárva tartás eltörlése után is maradjon meg a vasárnap dolgozók száz százalékos bérpótléka. Ezt Tordai Bence szóvivő közölte, aki a kötelező boltzár eltörlésének...