Megosztás
2016.4.25. |

Antidemokratikus, szegényellenes, jövőgyilkos, esélymegvonó, munkásellenes, megszorításpárti, önkormányzat-ellenes és kirekesztő az Alaptörvény, amelyet a Fidesz öt éve erőszakolt rá a Magyar Köztársaság állampolgáraira. Ünnepelni nincs mit, szégyenkezni annál inkább. A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint új Köztársaság és új Alkotmány kell.

 

Az emberek és az ellenzék bevonása nélkül, önkényuralmi módszerekkel nyomta át a Fidesz az alkotmányellenes „Alaptörvényt” öt évvel ezelőtt. A szellemiségében gyalázatos, tartalmában silány tákolmányt társadalmi támogatottság nélkül, folyamatos tiltakozások ellenére oktrojálták a magyarokra, ezért a PM illegitimnek tekinti.

Az Alaptörvény az orbánizmus esszenciája. A fékek és ellensúlyok lebontása, a lopás köré szervezett kormányzást lehetővé tétele érdekében, a négyötödös elutasítottságú, igazságtalan egykulcsos adó abszurd bebetonozása, a szociális állam felszámolása és a szektás, mély-kádéenpés világnézet Magyarországra erőltetése – az Alaptörvényben minden megjelenik, amiért az emberek joggal gyűlölik az Orbán-rendszert.

A PM sosem fogja legitimnek elfogadni az orbáni tákolmányt, és amint lehetősége lesz rá, demokratikus alkotmányozási folyamatot kezdeményez. Az új Köztársaság új Alkotmányának szellemiségéhez a 2011-ben, Jávor Benedek PM-es európai parlamenti képviselő által bemutatott „Alkotmány a jövőnek” című koncepció adhat iránymutatást.

 

Budapest, 2016. április 24.

PM Sajtó

 

Párbeszéd: Veled!