Megosztás
2016.4.19. |

Szégyenteljes a 0,9 százalékos nyugdíjemelés, miközben „a magyar reformok működnek”. A Párbeszéd Magyarországért (PM) javaslata szerint a nyugdíjemelést a nyugdíjasok által fogyasztott cikkek áremelkedéséhez kell igazítani, a legszegényebb időseken pedig az Alapjövedelemmel kell segíteni.

 

A PM szerint jogos a nyugdíjasok felháborodása, hiszen csak párszáz forintot jelent a Fidesz-kormány nyugdíjemelési terve. Az idősek többségét nem vigasztalja, hogy alacsony az infláció, mert egyre olcsóbbak lesznek például az okostelefonok. A nyugdíjasok más termékeket vásárolnak, mint az aktív korúak, ezért jellemzően nagyobb drágulással szembesülnek.

A Párbeszéd Magyarországért ezért azt tartaná korrektnek, ha a nyugdíjasok az általuk vett és használt fogyasztói cikkek drágulásának megfelelő emelésben részesülnének minden évben.

A Varga Mihály által emlegetett, szívderítőnek szánt számok teljesen hamisak: a nyugdíjasok életszínvonala nemhogy nem emelkedik meredeken, de legjobb esetben is stagnál.

Különösen súlyos a kisnyugdíjasok helyzete: az öregségi nyugdíjminimum 2010 óta nem emelkedett; még mindig vannak, akik 28500 forintból tengődnek. De nemcsak nekik, hanem közel százezer nyugdíjasnak segítene a PM Alapjövedelem-programja, hiszen ekkora tömegnek az 50 000 forintot sem éri el a nyugdíja.

A PM nem a jól keresők adóját csökkentené, helyette a kiszolgáltatott helyzetben lévők jogos jussát és a méltó öregkort biztosítaná.

 

Budapest, 2016. április 19.

Tordai Bence

a PM szóvivője

 

Párbeszéd: Veled!