Párbeszéd
Megosztás

A Fidesz-kormány leépíti a szociális jogokat

A Párbeszéd szerint a kormány leépíti a szociális jogokat, így a gazdagok még gazdagabbak, a szegények pedig még szegényebbek lesznek. Szabó Tímea , az ellenzéki párt társelnöke vasárnap, Budapesten a Párbeszéd ételosztással egybekötött sajtótájékoztatóján azt mondta,...
egészségügyi béremelés
Megosztás

Szabó: Tényleg emelkedtek az egészségügyben a bérek?

"A kormány propagandagépezetéből napok óta az folyik, hogy novembertől mennyire megemelték az egészségügyi dolgozók fizetését. Na, most javaslom megnézni ezt a fotót , ami egy, az egészségügyben 10 éve (!) dolgozó műtős segéd tegnap kézhez kapott bérpapírját mutatja...
kórházi eszközök
Megosztás

Életveszélyesek lehetnek az Ázsiából beszerzett kórházi eszközök

Az eladósodott intézmények kénytelenek Ázsiából beszerezni többek között olyan eszközöket, mint a hasi törlőkendők, melyek jelentős része nem steril, mikrobiológiailag szennyezett lehet, ezért életveszélyesek. A Párbeszéd írásbeli kérdéssel fordult Balog Zoltánhoz,...
szegénység
Megosztás

Ahogy a szegénységről, úgy hazudik a kormány az ételosztásokkal kapcsolatban is

A Párbeszéd ételosztására reagálva az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményében nem tudta érdemben cáfolni azt az értesülést, hogy megtiltanák a civileknek és politikai pártoknak az ételosztást. A kormány a Rászoruló Személyeket Támogató Operatív Programra...
ételosztás
Megosztás

A kormány az ételosztás betiltásával próbálja elfedni a szegénységet

A Párbeszéd szerint a kormány azzal próbálja elfedni a szegénységet, hogy betiltaná az ételosztást a civil szervezeteknek és a pártoknak. Az ellenzéki párt arra a sajtóban megjelent rendelettervezetre reagált, amely szerint csak állami, önkormányzati és egyházi...
gyermekvédelem
Megosztás

Látszatintézkedések helyett valódi gyermekvédelmet!

A Gyermekjogok Világnapján a Párbeszéd követeli az Orbán-kormánytól, hogy álintézkedések helyett kezdjen végre bele a gyermekvédelem teljes megújításába. Emeljék a családi pótlékot, biztosítsák a megfelelő szakképzést, kapjanak méltó bérezést a szakemberek, és tegyenek...
Jávor Benedek
Megosztás

Jávor: Orbán feladta Magyarország felzárkóztatását a Nyugathoz

Orbán Fidesz kongresszusi beszédében a nyugati világ, „Brüsszel” legyőzését jelölte ki politikai célként. Európa, ahova 27 éve csatlakozni akartunk, hogyan vált mára legyőzendő ellenséggé? Azért, mert Orbán Viktor feladta. A rendszerváltás ígérete az volt, hogy 40 év...