Jávor Benedek
Megosztás
2017.11.13. |

Orbán Fidesz kongresszusi beszédében a nyugati világ, „Brüsszel” legyőzését jelölte ki politikai célként. Európa, ahova 27 éve csatlakozni akartunk, hogyan vált mára legyőzendő ellenséggé? Azért, mert Orbán Viktor feladta.

A rendszerváltás ígérete az volt, hogy 40 év keleties, eleinte totalitárius, majd mind trehányabb diktatúra után Magyarországot ismét a nyugat-európai mintákhoz fogjuk közelíteni. Nem csupán politikai intézményeiben, de társadalmi berendezkedésében, gazdasági modelljében – és a jólétben is. Ezt az ígéretet a rendszerváltó elit - benne Orbán Viktorral - soha nem tudta valóra váltani. Kiderült, hogy a politikai intézmények önmagukban nem elegendőek a demokrácia működtetéséhez, ha az azokat üzemeltetők sem igazán hisznek bennük. A társadalmi berendezkedés nem alakul át egyik pillanatról a másikra, intézményekkel, eljárásokkal, jogszabályokkal nem lehet hagyományokat, történelmi örökségeket, társadalmi attitűdöket pótolni. Az ígért jóléti modell helyett a kapitalizmus egy sajátos, az európai mintától jelentősem eltérő, szélsőséges jövedelmi egyenlőtlenségeket hozó, és milliókat a reménytelenségbe taszító vadkeleti formája valósult meg. A jólét pedig nem jött el, az ország felzárkózása a „Nyugathoz” gyenge és töredékes maradt. Míg 2004-ben, uniós csatlakozásunk évében a magyar GDP az EU-átlag 62%-ára rúgott, 2014-ben, 10 év tagság után is csupán a 67%-ot érte el. Dacára az országba érkező felfoghatatlan mennyiségű uniós forrásnak a konvergencia nagyon gyenge maradt.

Mindennek számos oka van. Voltak illúzióink, amelyek egyszerűen megalapozatlanok voltak. Nem lévén kialakult mintái a társadalmi ellenállásnak és érdekképviseletnek, nem is tudta a társadalom megvédeni magát és érvényesíteni az érdekeit. Mivel nem ismertük a kapitalizmust, néhány tucat ember nettó pénzügyi érdekét el lehetett adni úgy, mint a működő piacot. Az Unió maga is sokat hibázott, olykor jószándékú, de eredménytelen eszközöket alkalmazva, olykor erősebb tagállamok érdekeit érvényesítve könyörtelenül. A felelősség oroszlánrésze azonban a mi közép-kelet-európai kormányainkat terheli. Vannak országok, ahol jobb kormányzással relatíve jobb eredményeket értek el – bár sok fent említett nehézséggel szinte mindenhol szembe kellett nézni. Magyarország lecsúszása régióbeli társaihoz képest, ami a 2000-es évek közepétől mind nyilvánvalóbb, azonban egyértelműen a magyar kormányok vétke. És ennek a nagyjából 15 lecsúszó évnek a felében Orbán Viktor kormányzott. A helyzet azonban ez idő alatt nem javult, sőt, még a trend sem fordult meg, a hanyatlás jónéhány területen kifejezetten felgyorsult.

Amikor a miniszterelnök hét és fél év kormányzás után azt a víziót vázolja fel Magyarország elé, hogy legyőzzük az ellenséges „Nyugatot”, az valójában beismerés. Annak a beismerése, hogy feladta. Feladta Magyarország felzárkózását egy jobb kormányzás révén. Nem hisz abban, hogy képes lenne jobban csinálni, hogy képes lenne tényleg megváltoztatni az Európai Uniót, hogy az jobban vegye figyelembe a keleti tagállamok sajátos szempontjait. Nem hisz abban, hogy tudna úgy kormányozni, hogy lépésről lépésre előre haladjunk. Nem hisz abban, hogy tudna demokratikus intézményeket hatékonyan üzemeltetni. Nem hisz abban, hogy az előrejutás lehetőségét tudná felkínálni mindenkinek. Nem hisz abban, hogy a magyar gazdaságot hozzá tudná segíteni a versenyképességhez. De mindezt már nem is akarja. Vereségre rendezkedett be. Inkább ellenséget csinál „Brüsszelből”, az EU-ból, mert az ellenséghez nem kell felzárkózni, hanem legyőzni kell. Nem azt fogják számon kérni rajta, hogy hogy állunk nem hogy Németországhoz, de mondjuk Észtországhoz képest, hanem hogy mennyire harciasan szól a trombita. Ha a „Nyugat” történelmileg vesztett, ha meg kell haladni, ahogy állítja, akkor senki nem kéri számon, hogy miért szakadunk le róla. Orbán tehetsége végső soron egyetlen dologra korlátozódik: olyan illúziót tud gerjeszteni, hogy a szégyenteljes vereségét, beletörődését az ország leszakadásába, annak beismerését, hogy nem képes és nem is akar ezen változtatni, győzelemmé tudja maszkírozni a hívei számára. De a király attól még meztelen, a vereség vereség marad. Az a baj, hogy ezúttal az országnak is csak a képzelt győzelem, és egy nagyon is valóságos vereség marad.

 

Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője

 

Ismerd meg a Párbeszéd programját, mondd el róla a véleményed, mert nekünk mindenki számít: http://mindenkiszamit.hu/
Csatlakozz, hogy legyen Karácsony!