Megosztás

Gyásznap lett az Ápolók napja

Az Orbán-kormánynak köszönhetően az ápolók nemzetközi napja itthon gyásznap. A Párbeszéd Magyarországért (PM) követeli, hogy a kormány fejezze be ámokfutását, azonnal tegye vissza az egészségügyből kivett milliárdokat és emeljen fizetést az ágazatban. Ma van az Ápolók...
Megosztás

120 milliárdot csoportosítana át az egészségügyi dolgozók bérére a PM

A Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke egy módosító javaslattal 120 milliárd forintot csoportosítana át a jövő évi költségvetésben az egészségügyi dolgozók béremelésére. Szabó Tímea keddi, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, ez havi 70-80 ezer forintos...
Megosztás

Segíts, hogy egy kiállítás keretében bemutassuk tőletek kapott kórházi fotókat

Mutassuk meg a kormánynak közösen a magyar betegellátás kőkemény valóságát! Szabó Tímea: önkéntes segédápolóként néhány hete már személyesen is látom, milyen szívszorító állapotok uralkodnak a egészségügyben. A kórházi falak omladoznak, nincs elég eszköz a betegek...
Megosztás

A Népjóléti bizottság összehívását kezdeményezzük kórházi fertőzések ügyében

A Párbeszéd Magyarországért (PM) a mai napon nyílt levélben fordul Balog Zoltán emberi erőforrás miniszterhez, amelyben közös kórházlátogatásra hívja, hogy saját szemével is megtapasztalja a siralmas állapotokat a magyar betegellátás területén. Az Országgyűlés...
Megosztás

Katasztrófa fenyegeti az egészségügyet

Kétszáz négyzetméteres fekete zászlót terítettek ki a Parlament főbejáratának lépcsőjére pénteken a Párbeszéd Magyarországért (PM) elnökségi tagjai és aktivistái, hogy ezzel fejezzék ki álláspontjukat, amely szerint katasztrófa fenyegeti a magyar egészségügyet. A párt...
Megosztás

A PM jogi segítséget ajánl a demonstráló kórházi dolgozóknak

A Párbeszéd Magyarországért (PM) jogi segítséget ajánl azoknak a kórházi dolgozóknak, akiket retorzió ér, ha csatlakoznak a fekete ruhás nővérként megismert Sándor Mária által meghirdetett demonstrációhoz. A párt elnöke, aki szerdán sajtótájékoztatót is tartott a...
Megosztás

Az egészségügy azonnali rendbetételét követeli a PM

Az egészségügy azonnali rendbetételét követelte a párt csütörtöki demonstrációján a Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke, aki bejelentette, hogy ennek érdekében egy 15 pontos határozati javaslatot nyújt be a parlamentnek. Az egészség világnapján Szabó Tímea...
Megosztás

Miért asszisztál a kormány egy rákkeltő vegyszer újraengedélyezéséhez?

Az uniós tagállamok a napokban elhalasztották a szavazást egy olyan növényvédőszer, a glifozát újraengedélyezéséről, amelynek egészségkárosító hatásait már az ipari lobbisták sem vonják kétségbe. A magyar kormány civil információk szerint az engedélyezés mellett...
Megosztás

Orbánnak nincsenek érvényes gondolatai a magyar valóságról

A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint Orbán Viktornak nincsenek érvényes gondolatai a mai magyar valóságról, a miniszterelnök "csak fantomokat fest és azokkal hadakozik". Az ellenzéki párt szóvivője a kormányfő vasárnapi évértékelőjére reagálva újságíróknak azt...
Megosztás

Káros lesz a nullás költségvetéshez szükséges megszorító csomag

A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint a nulla százalékos hiánnyal tervezett költségvetés végrehajtásához szükséges, körülbelül nyolcszázmilliárd forintos megszorító csomag rettenetesen nagy károkat fog okozni, mert nem azokról a területekről vonják majd el a pénzt,...