Megosztás
2016.4.15. |

 Kétszáz négyzetméteres fekete zászlót terítettek ki a Parlament főbejáratának lépcsőjére pénteken a Párbeszéd Magyarországért (PM) elnökségi tagjai és aktivistái, hogy ezzel fejezzék ki álláspontjukat, amely szerint katasztrófa fenyegeti a magyar egészségügyet. A párt petíciót is indít a témában. A rendőrség délután fél egy körül véget vetett a demonstrációnak.

 

 

    A PM szervezésében nem sokkal délelőtt 11 óra után mintegy kéttucatnyian - az Országgyűlési Őrség felszólítása ellenére - átléptek a lépcsőt a tértől elválasztó láncon, majd leültek a kiterített zászló szélére.
    Szabó Tímea társelnök újságíróknak azt mondta: közösen vállalnak szolidaritást a kórházi dolgozókkal, és közösen tiltakoznak az egészségügy tarthatatlan állapota miatt. A független képviselő felemelte szavát a kormány "embertelen és szívtelen politikája" ellen. Hozzátette: az orvosok és az ápolók egyharmada már külföldre menekült, az intézményekben nincsenek meg az ellátáshoz szükséges eszközök, a betegek pedig "lassan meghalni járnak a kórházakba". 

    A társelnök bejelentette: pártja pénteken petíciót indít és aláírásgyűjtésbe kezd annak érdekében, hogy a kormány tegye vissza az egészségügybe az elmúlt öt évben kivett 400 milliárd forintot, az ágazat dolgozóinak biztosítson "emberhez méltó béremelést", mindent tegyen meg a kórházi fertőzések visszaszorításáért, szüntesse meg a várólistákat és pótolja a hiányzó háziorvosokat.

    A rendőrség helyszínre érkező munkatársai délután negyed egy körül többször is felszólították a lánc parlament felőli oldalán tartózkodókat, hogy vessenek véget a demonstrációnak. Miután továbbra sem voltak hajlandóak elhagyni a helyüket, a rendőrök a többségüket ölben vitték el oldalra és felvették az adataikat, de nem állították elő őket. Szabó Tímea, aki a saját lábán ment a rendőrökkel, az újságíróknak azt mondta, az ő adatait is felírták. Ezt követően a láncon kívül álló aktivisták összehajtották a fekete zászlót.

 

Budapest, 2016. április 15., péntek (MTI)

 

 

Párbeszéd: Veled!