Mellár Tamás
Megosztás

Mellár: nem létszámcsökkentéssel kellene kezdeni a közszféra átalakítását

Mellár Tamás ( Párbeszéd ) a közszférában tervezett létszámleépítésről azt mondta, bizonytalanság és félelem van az állami alkalmazottak körében, mert nem tudni, hány embert bocsátanak el. Szerinte a kormánynak nem létszámcsökkentéssel kellene kezdenie, hanem világos...
lakástakarék
Megosztás

Párbeszéd: a kormány ellopja a lakáskasszát is?

A Párbeszéd elutasítja a lakástakarék-pénztárakról szóló, rendkívüli eljárással benyújtott, az állami támogatás megszüntetését célzó kormánypárti törvényjavaslot. Egyúttal a kormány képviselőinek fölteszi azt az igen egyszerű kérdést: árulják már el, éppen melyik...
otthonápolási díj
Megosztás

Otthonápolási díj: Látszatmegoldás és csúsztatások, valódi megoldás helyett!

A Párbeszéd szerint a kormány megint félmegoldással akarja kiszúrni az otthonápolók szemét. Megemeli a Fidesz-KDNP az otthonápolási díj havi összegét, de továbbra sem ismeri el munkaviszonyként, ha egy szülő otthon van beteg gyermekével. Az otthonápolókat tömörítő...
alapjövedelem
Megosztás

Párbeszéd: tavasszal európai aláírásgyűjtés indulhat az alapjövedelemért

Jövő tavasszal európai szintű aláírásgyűjtés indulhat az alapjövedelem bevezetéséért - közölte pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Tordai Bence ( Párbeszéd ) országgyűlési képviselő. Elmondta, hogy a feltétel nélküli alapjövedelemért küzdők nemzetközi szervezete, az...
Tordai Bence
Megosztás

Legyen munkaviszony az otthonápolás!

Romániában is munkaviszonyként ismerik el az otthonápolást - hívta fel a figyelmet a hétfői parlamenti ülésen Tordai Bence a Párbeszéd politikusa. Havi 130 ezer forintnyi fizetéssel honorálják az otthonápolást Romániában - mondta a parlamenti ülésen Tordai Bence a...
Hegyesi Beáta
Megosztás

Kilakoltatás helyett valódi segítséget a bajba jutottaknak!

A kormány a törvény erejével akarja felpörgetni a kilakoltatásokat, hogy behozza ez évi lemaradását. Az Orbán-rezsim ismét az út szélén hagyja a bajba jutott hiteleseket. A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke szerint hamarosan az Országgyűlés elé kerülhet egy...
Hegyesi Beáta
Megosztás

Már önkormányzati szinten is tehetünk a devizahiteles kilakoltatásokkal kapcsolatban!

A Párbeszéd szerint nem az események után kell a kilakoltatásokra gondolnunk, amikor ez már a múlt, hanem sokkal hamarabb, mivel a végrehajtás és a kilakoltatás között hosszú idő telik el. A Párbeszéd tavaly nyáron elsőként kezdeményezte a végrehajtások felfüggesztését...
Szabó Tímea
Megosztás

Párbeszéd: az ápolási díjat ötszörösére kell emelni!

Szabó Tímea ( Párbeszéd ) felhívta a figyelmet a fideszes és kereszténydemokrata képviselők távolmaradására. A frakcióvezető azt mondta, hogy miközben a kormánypártok a keresztény értékek megvédéséről beszélnek, a devizahitelek miatt sorra lakoltatnak ki kisgyermekes...
parlament
Megosztás

Nem ment el a Fidesz a devizahitelesek kilakoltatásának megakadályozásáról szóló vitára

"Ennyi kormánypárti képviselő jött ma be a devizahitelesek kilakoltatásának megakadályozásáról és az otthonápolók napi szenvedésének megszűntetéséről beszélni. Úgy látszik, a magát kereszténynek nevező Fidesz-KDNP-t ennyire érdeklik a bajbajutottak. A luxusnyaralás...
Szabó Tímea
Megosztás

Szabó Tímea: a kormány hozza nyilvánosságra a BMW-beruházás részleteit!

A Párbeszéd azt követeli a kormánytól, hogy hozza nyilvánosságra a BMW-beruházás részleteit, így azt is, mekkora állami támogatást kap majd a Debrecenben létesülő autógyár - mondta Szabó Tímea , a Párbeszéd frakcióvezetője szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten. A...