Megosztás

SZABÓ TÍMEA: A Pető egy hungarikum, az intézetben olyan módszert alkalmaznak, amit a világ sok országában szeretnének alkalmazni!

Az Együtt-PM tudni szeretné, hogy miért kell főiskolává átalakítani – a szövetség szerint ezzel államosítani - a Pető Intézetet – erről szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Szabó Tímea beszélt. A politikus hangsúlyozta: az intézet kilencven százalékban eddig is...
Szabó_Tímea_sajttáj_20140628
Megosztás

Mialatt Kocsis Máté mellébeszél, több százezer gyermek éhes nap, mint nap.

Az Együtt-PM szerint továbbra is rendkívül kevés pénz jut a gyermekétkeztetésre. A szövetség ezért egy költségvetési módosító indítványt nyújt be az Országgyűlés elé, hogy az étkeztetést kiterjesszük a szünidőkre és a hétvégékre is. Mialatt Kocsis Máté szerint Fidesz...
Megosztás

CÖF-öt miért nem vizsgálja a kormány?

Szabó Tímea: néhány héttel ezelőtt, nyilvánosságra jutott az a tény, hogy a CÖF több százmillió forint támogatást kapott a Fidesz egyik alapítványától. Közismert, hogy a CÖF a támogatási pénzeket olyan óriásplakátokra költötte, amik az ellenzék lejáratására szolgáltak...
Megosztás

Szabó Tímea feljelentést tesz a Kehi vizsgálat miatt

Pártok-Együtt-PM Norvég alapok - Feljelentést tesz a Kehi vizsgálat miatt Szabó Tímea Budapest, 2014. június 25., szerda (MTI) - A független Szabó Tímea véleménye szerint felveti a hivatali visszaélés megalapozott gyanúját, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi...
Megosztás

A szurkolók nem bűnözők! - Szabó Tímea blogbejegyzése

A foci világbajnokság idején a magyar szurkolónak egyetlen öröme lehet, mégpedig az, hogy a televízió közvetíti a mérkőzést, így nem maradnak le arról, hogy lássák milyen az, amikor a focit játsszák, nem csak beszélnek róla. Véletlenül sem akarom a magyar...
Megosztás

Jávor Benedek és Szabó Tímea nyílt levele Áder Jánoshoz

Dr. Áder János köztársasági elnök részére Köztársasági Elnöki Hivatal Budapest Tisztelt Elnök Úr! Az országgyűlés kedden – kizárólag a Fidesz-KDNP támogatásával - megszavazta a paksi hitelmegállapodást kihirdető törvényt, amivel Magyarország egy veszélyes, ismét a...
Csekk_paks
Megosztás

Minden magyarnak hétszázezer forintjába kerül a bővítés

Tiltakozunk a hitelszerződés aláírása és a Paksi erőmű bővítése ellen! Az Együtt-PM számításai szerint minden egyes magyar embernek hétszázezer forintjába fog kerülni a paksi bővítés - hívta fel a figyelmet hétfői, budapesti sajtótájékoztatón Jávor Benedek EP-képviselő...