Szabó_Tímea_portré
Megosztás
2014.7.9. |

Az Együtt-Párbeszéd Magyarországért tiltakozik és elfogadhatatlannak tartja az Országgyűlés Igazságügyi bizottságának mai ülésén meghozott döntést, melyben tíz olyan vallási közösség egyházi elismerésének megtagadását javasolták, amelyeket Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter korábbi határozata szerint megfelelt az egyházakkal szemben támasztott feltételeknek. Mindezt azért, mert a bizottság jobboldali többsége úgy ítélte meg, hogy a feltételek közé korábban betett szempont tekintetében, vagyis "az állammal való közösségi célú együttműködésre" alkalmatlanok.

 

Az Együtt - PM korábban is többször felszólalt a vallási közösségek egyházzá nyilvánításának ügyében. Az egész törvényalkotási folyamatot - annak szellemiségével, kritériumaival együtt - teljesen elfogadhatatlannak és elhibázottnak tartotta.  Szempontjainkat később a Velencei Bizottság és az Alkotmánybíróság is osztotta.

 

Felháborító, hogy a határozatban szereplő kisegyházakat mondvacsinált és hazug indokokkal, többek között, "az állammal való közösségi célú együttműködésre" való alkalmatlansággal vádolják és egyházi elismerésének megtagadását javasolják, miközben társadalmi misszióikban a legelesettebbek ezreivel törődnek évtizedek óta.

 

Semjén Zsolt korábban törvényalkotási remekműnek tartott egyházügyi törvénye nem más, mint a Nemzeti Együttműködés Rendszerének egyházügyi póráza, amelyet a nem eléggé alázatos és behódolt vallási közösségekkel szemben használ a keresztény-demokrata – fideszes kétharmad.

 

Felszólítjuk a kormánytöbbséget, hogy az őszre kitolt szavazáson támogassa ezen vallási közösségek egyházzá nyilvánítását és ne asszisztáljon egy kicsinyes és igazságtalan döntéshez, amelyek ezrek életének és mindennapjainak jobbra fordulását akadályozhatja. 

 

Budapest, 2014. július 9.

 

                                                                               Szabó Tímea országgyűlési képviselő, az Együtt - PM társelnöke