Megosztás

Még jobban ráfizet az állam a Mátrai Erőműre

Beigazolódott a Párbeszéd gyanúja: erősen túlárazva, észszerű indok nélkül vásárolta meg a kormány Mészáros Lőrinctől a Mátrai Erőművet. A Párbeszéd által megszerzett adásvételi szerződésből az is kiderül, hogy a vevőnek (az állami MVM-nek) nincs valós lehetősége a...
Megosztás

Szigorúbb klímacélok kitűzését sürgeti az ellenzék

A klímavédelemről kedden elfogadott törvényben szereplőknél szigorúbb klímacélok kitűzését sürgették szerdai közös sajtótájékoztatójukon ellenzéki országgyűlési képviselők. Schmuck Erzsébet, az LMP frakcióvezető-helyettese a Fidesz szégyenének nevezte a szavazás...
Megosztás

Párbeszéd: Nem kell önálló zöld minisztérium a „klímabajnok” kormánynak

Nyilvánvaló, hogy a koronavírus-járvány következményeként a klíma védelme az egyik legfontosabb következő lépés. A kormány annyira nem veszi ezt komolyan, hogy a fideszes pártkatonák az Igazságügyi bizottságban ma 8 nem és 4 igen szavazattal lesöpörték a Párbeszéd...
Megosztás

Párbeszéd: a Párbeszéd nem támogatja a klímavészhelyzet kihirdetéséről szóló törvényjavaslatot

A Párbeszéd nem támogatja az eredetileg általa benyújtott, a klímavészhelyzet kihirdetéséről szóló törvényjavaslatot. Tordai Bence, a párt frakcióvezető-helyettese keddi online sajtótájékoztatóján indoklásként azt mondta, hogy a kormánypártok a módosító javaslataikkal...
Megosztás

Párbeszéd: legyengített klímavédelmi törvény kerülhet a parlament elé

A Párbeszéd frakciója várhatóan nem szavazza meg az általa benyújtott klímavédelmi törvényjavaslatot, mert a párt szerint az legyengített és kiüresített formában kerül majd a parlament elé. A Párbeszéd frakcióvezető-helyettese online sajtótájékoztatóján azt mondta,...
Megosztás

Párbeszéd: Kibelezte a Fidesz a Párbeszéd klímatörvényét

A kormánypártok továbbra is szőnyeg alá akarják söpörni a klímavészhelyzetet: a Fidesz ma trükkös módszerrel érte el, hogy ne legyen felelős és bátor klímavédelmi törvénye Magyarországnak. A kormánypárti többség ezúttal leszavazni nem merte a Párbeszéd...
Megosztás

A szelet is betiltják?

Tovább szigorítja az Orbán-kormány a szélerőmű-létesítés feltételeit: feltett szándékuk, hogy Magyarországon az alacsony árú és tiszta szélenergia ne játsszon érdemi szerepet az áramellátásban. A Párbeszéd Magyarországért szerint újabb egyértelmű bizonyíték született...