Megosztás
2020.6.3. |

A klímavédelemről kedden elfogadott törvényben szereplőknél szigorúbb klímacélok kitűzését sürgették szerdai közös sajtótájékoztatójukon ellenzéki országgyűlési képviselők.

Schmuck Erzsébet, az LMP frakcióvezető-helyettese a Fidesz szégyenének nevezte a szavazás eredményét, amellyel a klímavészhelyzetről szóló ellenzéki javaslat tartalmát lecserélték, nagyban gyengítve, "kiherélve" azt. Az ellenzéki politikus megemlítette: a jövőben folyamatosan nyomást gyakorolnak majd a kormányra annak érdekében, hogy változtasson magatartásán és csatlakozzon a klímaváltozás hatásainak megfékezése érdekében kitűzött, a hazaiaknál szigorúbb uniós célkitűzésekhez.

Hullarablónak nevezte a Fidesz politikáját e kérdésben Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese, mondván, ha már nem tudták elgáncsolni az ellenzéki kezdeményezést, akkor "megölték, majd megrabolták" azt, kiirtva belőle minden olyan elemet, amiért érdemes lett volna támogatni. Az, hogy született Magyarországon egy klímavédelmi törvény, akármilyen tartalommal is, az mégiscsak legalább fél siker - jelentette ki.

Magyar Zoltán, a Jobbik országgyűlési képviselője szerint mára akkora társadalmi súlya van a klímaváltozás kérdésének, hogy azt a kormány sem képes a szőnyeg alá söpörni. Feltette a kérdést: Áder János köztársasági elnök megszólal-e ebben a témában, miután a koronavírus-járvány ügyében nem tett érdemi nyilatkozatot. Arról beszélt, állásfoglalás lesz az államfő részéről, ha aláírja a "rendkívül pozitív, előremutató ellenzéki kezdeményezés széttrollkodásával" megszületett törvényt.

Ma a zöld az új normális - jelentette ki Gurmai Zita, az MSZP frakcióvezető-helyettese, aki szerint a Fidesz azért nem tudja kezelni a problémát, mert nem érti az országot érő fenyegetést. Hozzátette: a látszatmegoldásokat nem támogatja az ellenzék.

Oláh Lajos, a DK országgyűlési képviselője annak a véleményének adott hangot: a Fideszt csak azok az ügyek érdeklik, amelyeket rögtön szavazatokra lehet váltani, "amiből azonnal szállodát lehet építeni", ugyanakkor gyűlölik a partnerségre, érdemi vitára alapuló nemzeti együttműködést és kerülik a nem hozzájuk tartozó civil szervezeteket. Nem lehet elrejteni ezt az ügyet, nem lehet megúszni ezt az ügyet, annyiszor hozzuk vissza, amíg a Fidesz végre megérti, hogy valódi lépéseket kell tenni. És ebben az ország mögöttünk van, nem a Fidesz mögött - mondta a klímaváltozásról.

Szél Bernadett független országgyűlési képviselő azt hangsúlyozta, a klímaváltozás mindenkit érint, "nem válogat a szavazók között", leküzdéséhez pedig teljes összfogásra van szükség, ennek felismerésében pedig a nép előbbre tart, mint vezető politikusai. A mai napon kiderült, hogy a Fidesz és a KDNP két nihilista párt, amelyeknek az égvilágon semmi mondanivalója nincsen arról a kérdésről, ami most már az egész világot foglalkoztatja, és egyáltalán nem érdekli, hogy mit hoz a jövő - értékelt.

 

(MTI)