Megosztás

Szilágyi Péter: Rogán esete a vagyonnyilatkozattal

Többen is írtak már arról, hogy Rogán Antal vagyonnyilatkozata nem fejti ki a valóság minden részletét. Az ügy kirobbanása után - a kötelező Simonozás mellett - Rogán frakcióvezető és 5. kerületi polgármester azzal védekezett, hogy ő azt hitte, hogy a luxuslakás...
Megosztás

Ez itt az én hazám!

Április 6-án közösen leválthatjuk az Orbán-rezsimet és egy új korszakot nyithatunk! Támogassa szavazatával a kormányváltók, MSZP-Együtt-DK-PM-MLP egyéni és országos listáját! Ne feledje, minden más pártra leadott szavazat elvesztegetett szavazat, ami az Orbán-kormány...
Megosztás

A kormányváltó erők eltörlik a „Szatmáry-adót”

A mai napig kell befizetetnie minden magyar vállalkozásnak az 5 ezer forintos kötelező kamarai díjat. Az Orbán-kormány a kisvállalkozások kiemelt támogatását ígérte, ehhez képest az elmúlt négy évben jelentősen nőttek az adó- és adminisztrációs terheik. A kötelező...
PM_zászló
Megosztás

Kormányváltó tüntetés képekben

Választási részvételre buzdítottak az ötpárti ellenzék szövetség vezetői vasárnap a baloldali összefogás nagygyűlésén a budapesti operaháznál, azt hangsúlyozva: az ország két világkép, Kelet és Nyugat között választ április 6-án. 2014. március 30. MTI
Szabó_Tímea_kormanyvaltotuntetes
Megosztás

Az ország két világkép, Kelet és Nyugat között választ április 6-án

Választási részvételre buzdítottak az ötpárti ellenzék szövetség vezetői vasárnap a baloldali összefogás nagygyűlésén a budapesti operaháznál, azt hangsúlyozva: az ország két világkép, Kelet és Nyugat között választ április 6-án. Szabó Tímea, a Párbeszéd...
Megosztás

Jelentés a Zöld fordulatról

Zöld fordulat Magyarországon 2014 címmel kerekasztal-beszélgetésen vett részt Jávor Benedek, Szilágyi László és Hargitai Miklós a Népszabadság Online - NOL.hu újságírója. Mára megkérdőjelezhetetlen bizonyossággá vált, hogy a környezeti válság az emberiség előtt álló...
Megosztás

Karácsony Gergely: A demokrata nem fél - a vereségtől sem

Tegnap minden korábbinál világosabban tárulkozott fel az Orbán-rendszer lényege. Nem valamelyik oknyomozó újság révén, egyszerűen csak a miniszterelnök felesége mondta el a Story magazinnak. Lévai Anikó elmesélte ugyanis, hogy a miniszterelnök már felnőtt fejjel tanult...
Megosztás

Jár a metró, jár…

Ma átadták a négyes metrót. Nagy öröm a budapestieknek, hogy végre visszakaphatják a várost. A felszíni közlekedés átszervezését azonban még javítani kell, az új parkolási rendet sem fogadták el és a P+R kapacitás is hiányos. Ráadásul a forráshiányos fővárosra hárul az...
Szabó Tímea
Megosztás

A romák integrációja egész Európa kiemelt feladata!

A romák elleni támadások és az integrációs kihívások az utóbbi időben ráirányították az Európai Unió döntéshozóinak is figyelmét a megoldás keresésére. Az integráció ügyét segítve az Együtt-PM elkészített egy szakpolitikai anyagot, mely konkrét válaszokat és...
Megosztás

A romaintegráció kihívásai és jövője - Romaintegrációs politikák az Európai Unióban

A romák Európa legnagyobb lélekszámú kisebbségét jelentik, szociális és társadalmi problémáik igen súlyosak, emellett a többség előítéleteivel is meg kell küzdeniük. Miközben a nemzetközi dokumentumok deklarálják, hogy a romák részei a kontinens történelmének,...