Megosztás

Ahol szednek idegenforgalmi adót, ott ne legyen kötelező a zárva tartás!

A Párbeszéd Magyarországértban politizáló Szabó Tímea független képviselő kezdeményezi, hogy azokon a településeken, ahol idegenforgalmi adót szednek, vasárnap ne kelljen bezárniuk a boltoknak. Az ellenzéki politikus az MTI-nek csütörtökön azt mondta, a nyári szezonban...
Megosztás

A Fidesz szerint nem állami feladat a vízellátás – „aki szegény, az magára vessen”

A Párbeszéd Magyarországért nemrég javaslatot nyújtott be a viziközmű-ellátásról szóló törvényhez annak érdekében, hogy az államnak, illetve az önkormányzatoknak kötelező legyen ivóvizet szolgáltatni minden bejelentett állandó lakcímen levő háztartásba. Ma az...
Megosztás

Emelné a nyári gyermekétkeztetésre fordítható keretet a PM

A PM-es Szabó Tímea kilencmilliárd forintot javasol átcsoportosítani az idei évi költségvetésben a közmédia támogatásából a nyári gyermekétkeztetésre. A független képviselő csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy évente hárommilliárd forintot költenek...
Megosztás

A kormány nem mond igazat, továbbra is szegények a magyarok!

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint csökkent a szegénység Magyarországon. Az igazság ezzel szemben az, hogy a magyarok közel fele továbbra szegénységben él, az egyenlőtlenségek és a lecsúszás veszélye pedig kritikus mértékű. A PM felszólítja a kormányt, hogy az...
Orbán
Megosztás

Orbán ne játsszon a halálbüntetéssel

Orbán Viktor már semmitől nem riad vissza. Azt hiszi, meg tudja állítani a Fidesz népszerűségének zuhanását, ha a Jobbik demagóg őrültségeit ismételgeti. A PM felszólítja Orbánt, hogy fejezze be a halálbüntetés visszaállításáról szóló cinikus játékait „…a halálbüntetés...
Megosztás

A szociális rendszer átalakítása ellen tiltakozott a PM

A Párbeszéd Magyarországért négy aktivistája felmászott az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) Akadémia utcai épületének erkélyére csütörtökön, hogy molinóval tiltakozzon a szociális rendszer átalakítása ellen. A fiatalok, köztük Barabás Richárd, a párt...
Szabó_Tímea
Megosztás

A kormány a jövőben sem fogja emelni a családi pótlékot és a Gyes-t

A kormány nem tervezi emelni a jövőben sem a családi pótlékot, sem pedig a Gyes-t, ezt válaszolta Szabó Tímea kérdésére Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár mai Népjóléti Bizottsági meghallgatásán. Az államtitkár asszony elmondta, hogy a kormány...