Megosztás

Feljelentést teszünk a Budakeszi Álomvölgy területén történt építési munkálatok miatt

A Párbeszéd Magyországért elnökségi tagja a Budakeszi Álomvölgy elnevezésű területen történt jogellenes építési munkálatok miatt feljelentést tesz környezetkárosítás bűntettének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A Natura 2000 besorolású területet a...
Hegyesi Beáta
Megosztás

Mondja fel a kormány az EBRD-vel kötött megállapodást!

Az MSZP-Párbeszéd az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) kötött megállapodás felmondását követeli a kormánytól. Szakács László, az MSZP elnökhelyettese pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón azt mondta, a kormány EBRD-vel kötött megállapodása nem...
Hegyesi Beáta
Megosztás

Kilakoltatás helyett valódi segítséget a bajba jutottaknak!

A kormány a törvény erejével akarja felpörgetni a kilakoltatásokat, hogy behozza ez évi lemaradását. Az Orbán-rezsim ismét az út szélén hagyja a bajba jutott hiteleseket. A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke szerint hamarosan az Országgyűlés elé kerülhet egy...
Hegyesi Beáta
Megosztás

Már önkormányzati szinten is tehetünk a devizahiteles kilakoltatásokkal kapcsolatban!

A Párbeszéd szerint nem az események után kell a kilakoltatásokra gondolnunk, amikor ez már a múlt, hanem sokkal hamarabb, mivel a végrehajtás és a kilakoltatás között hosszú idő telik el. A Párbeszéd tavaly nyáron elsőként kezdeményezte a végrehajtások felfüggesztését...
Hegyesi Beáta
Megosztás

Az alaptörvény módosításával a devizahiteles tüntetéseket is betilthatják

A Párbeszéd attól tart, hogy az alaptörvény módosítása miatt a jövőben a kilakoltatások ellen sem lehet majd tüntetni. Hegyesi Beáta csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormány a gyülekezési jog megváltoztatásával egyszerűen elhallgattathatja a...
eltűnt gyermekek
Megosztás

Május 25-én az eltűnt gyermekekre emlékezünk

Tavaly 19024 gyermeket és fiatalkorút tartottak nyilván eltűnként. Ez 44 százalékos növekedés az öt évvel korábbi adatokhoz képest. Mi vezethetett ehhez a drámai növekedéshez? Az Orbán-kormány kötelessége, hogy megoldja a szakemberhiányt és a forráshiányt a...
Hegyesi Beáta
Megosztás

A Párbeszéd írásbeli kérdéssel fordult az igazságügy​i​ miniszterhez a kilakoltatások ügyében

A Párbeszéd tudomására jutott, hogy már májusban több ezer és az év folyamán több tízezer kilakoltatást terveznek, ma pedig lejár a kilakoltatási moratórium. Ennek megakadályozására írásbeli kérdéssel fordulunk az igazságügy miniszterhez. A magyar társadalmat sokkolta...