Hudák János
Megosztás

Haladéktalan hulladékgazdálkodási reformot!

Ismeretes, hogy a csepeli csatornákból, - többi között a dél-pesti kórház Csepeli Weiss Manfréd Telephelye melletti területről is- elviselhetetlen vegyszerszag árad. A Greenpeace már megtette a szükséges lépéseket, a Párbeszéd szerint azonban ez az eset is arra világít...
Hudák János
Megosztás

A Fidesz rendőrállamot épít

A Párbeszéd Magyarországért elfogadhatatlannak tartja, hogy egy kormányzati törvénytervezet alapján bármely állampolgárt korlátlanul le lehet majd hallgatni és meg lehet figyelni még akkor is, ha nem merült fel vele szemben bűncselekmény gyanúja - hangzott el az...
Hudák János
Megosztás

Mi lesz a csepeli HÉV-vel? Megépülhet az 5-ös metró?

A napokban végre kiderült: vannak elképzelései a kormánynak a csepeli HÉV-vel, a fővárosi olimpiai pályázat visszavonása után is. Ötletek vannak, de egyelőre nagy a bizonytalanság. A Párbeszéd szerint a korábbi hosszú távú terveknek megfelelően meg kell épülnie az 5-ös...
Megosztás

A nagy közbeszerzések nyertesei is tegyenek vagyonnyilatkozatot!

A Párbeszéd Magyarországért törvénnyel kötelezné az ötszáz millió forint feletti közbeszerzéseken nyertes cégek tulajdonosait és vezetőit, hogy a politikusokhoz hasonlóan minden évben tegyenek vagyonnyilatkozatot. Hudák János , a párt elnökségi tagja keddi, budapesti...
Megosztás

A Párbeszéd támogatja az olimpiával kapcsolatos népszavazási kezdeményezést

Egy évvel ezelőtt a Párbeszéd részt vett a budapesti olimpia megrendezésére vonatkozó népszavazási kezdeményezésben. Akkor nem volt, most van lehetőség arra, hogy az állampolgárok elmondhassák, mire akarnak elkölteni több ezer milliárd forintot, ezért a párt is...
Megosztás

Mondjon le a csepeli polgármester!

Borbély Lénárd fideszes csepeli polgármestert jogerősen elítélték ittas vezetés vétsége miatt. A korábban a részeg sofőrök szigorú büntetéséért felszólaló politikust a Párbeszéd felszólítja, hogy azonnal mondjon le tisztségéről. A fideszes kerületvezető a mai testületi...
Megosztás

Iskolákba is beviszi a gyűlöletkampányát a Fidesz

A Fidesz Csepelen már az iskolákban is gyűlöletkampányt folytat, a polgármester levele aljas és félelemkeltésre alkalmas fordulatokkal magyarázza, hogy miért kell elmenni október 2-án „nem”-mel szavazni. A Párbeszéd Magyarországért a Nemzeti Választási Irodához fordul...