Hudák János
Megosztás
2017.3.14. |

A napokban végre kiderült: vannak elképzelései a kormánynak a csepeli HÉV-vel, a fővárosi olimpiai pályázat visszavonása után is. Ötletek vannak, de egyelőre nagy a bizonytalanság. A Párbeszéd szerint a korábbi hosszú távú terveknek megfelelően meg kell épülnie az 5-ös metrónak.

2016 elején merült fel, hogy a csepeli HÉV-et villamosvonallá alakítsák a budapesti olimpiai pályázat miatt. A Párbeszéd mellett számos szakmai szervezet és a lakosság is tiltakozott ez ellen, nem akartunk kevesebb utast elbíró villamost a HÉV helyett.

Sokáig hallgatott a kormányzat, mindössze a Párbeszéd egy írásbeli kérdése válaszolt az illetékes államtitkár, Fónagy János, aki közölte: folyamatban vannak az előkészítési munkálatok és hamarosan kiírják a közbeszerzéseket. Az olimpiai pályázat visszavonás után azonban csend lett. A Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. pénteken közzétette közbeszerzési kiírását. A Párbeszéd szerint ez egy lépés lehet előre, de úgy tűnik, hogy a lakosságot és a szakmát érdeklő kérdést: villamossá válik-e a HÉV, most sem sikerült megválaszolni.

A Párbeszéd Magyarországért szerint a kormánynak minél hamarabb nyilvánosságra kell hoznia a terveit és nem térhet el attól a hosszú távú fejlesztési tervtől, hogy megépüljön az 5-ös metró, vagyis az Észak-Déli regionális gyorsvasút, amely a szentendrei HÉV-vel a föld alatt kapcsolódna össze.

Budapest, 2017. március 14.
Hudák János
a Párbeszéd csepeli önkormányzati képviselője, elnökségi tag

 

Nekünk mindenki számít!

Csatlakozz!