Ételosztás és adománygyűjtés.

 

Van olyan pillanat, amikor nem elég a szó: tenni kell!
Itt a tél és egy egy olyan országban élünk, melyben már-már a háborús évekre emlékeztető módon terjed a szegénység. Látni kell, hogy több százezer ember számára már a napi egy meleg ételhez való hozzájutás megoldhatatlan problémát jelent.

Ezért a Párbeszéd Magyarországért (PM) és a ZöldFront Ifjúsági Mozgalom a téli szezonban rendszeres ételosztást és adománygyűjtést szervez az ország számos pontján.


Elfogadhatatlannak tartjuk azt a szegény-ellenes kormánypolitikát ami elnézi, sőt előidézi, hogy a 21. században egy Európa szívében lévő államban tízezrek éhezzenek, százezrek nyomorogjanak.

Mi minden rendelkezésünkre álló politikai eszközt felhasználunk arra, hogy felszámoljuk az Orbán kormány szívtelen szegény-ellenes politikáját. A nincstelenség felszámolása érdekében állunk ki az Alapjövedelem mellett is. Ám a Fidesz által kiüresített demokráciában immáron a hagyományos politikai eszközök nem elegendőek.

A válság annyira széleskörű, hogy közvetlen segítségnyújtásra van szükség.

Ezért viszünk rendszeresen adományokat az ország legszegényebb régióiban lévő kis-falvakba (jelenlegi célterületek Borsod és az baranyai Ormánság).

Természetesen nem gondoljuk, hogy egy ételosztás, vagy adomány körút még ha rendszeres is, meg fogja oldani a teljesen elhibázott gazdaságpolitika okozta krízist, de nem nézhetjük tétlenül, hogy az éhezés és a nincstelenség egy köznapi, elfogadott jelenséggé váljon.

 

 

Mit tudsz segíteni?

Szakmai háttéranyagunk : Látszat és valóság - a magyar szociális válság

 

Párbeszéd
Megosztás

A Párbeszéd-frakció minden tagja eladományozza a fizetésemelését

Szabó Tímea az első megemelt képviselői fizetéséből járó többletet a Margit Kórház mammográfiai szűrőprogramjának eszközbeszerzésére ajánlotta fel. Bővebben. Kocsis-Cake Olivio a Párbeszéd parlamenti képviselője, az Országgyűlés által megszavazott fizetésemelését...
Megosztás

Minden rászorulónak jusson tűzifa, itt a megoldás!

E télen kétszer annyian fagytak meg, mint tavaly, miközben az országban hiánycikk lett a tűzifa. A Párbeszéd megduplázná a tűzifaprogram költségvetési forrásait, leállíttatná le a fatüzelést az erőművekben, válságstábot alakítana az állami erdészetek vezetőivel és...
Megosztás

Tenni kell!

Van olyan pillanat, amikor nem elég a szó: tenni kell! Ma Magyarországon több százezer ember számára már a napi egy meleg ételhez való hozzájutás is megoldhatatlan problémát jelent. A Párbeszéd Magyarországért (PM) lehetőségeihez mérten igyekszik segíteni a magyar...
Szabó_Tímea_Tenni_kell
Megosztás

Tenni kell! - Szabó Tímea és Sándor Mária együtt osztott meleg ételt a rászorulóknak

A Párbeszéd Magyarországért (PM) a téli krízisidőszak alatt vagyis február végéig, március elejéig minden szombaton kétszáz adag meleg ételt oszt ki a hajléktalanoknak Budapesten, illetve vidéki városokban - mondta a párt társelnöke csütörtöki, a fővárosi Blaha Lujza...