"rabszolgatörvény"
Megosztás

A kormányoldal "rabszolgatörvényt" terjesztett be

"Rabszolgatörvénynek" nevezte az MSZP frakcióvezető-helyettese a munka törvénykönyvének munkaidő-szervezéssel összefüggő módosítását, a Párbeszéd országgyűlési képviselője pedig úgy fogalmazott: egyértelművé vált, hogy a Fidesz a német ipart szolgálja ki és nem a...
alapjövedelem
Megosztás

Új úton a baloldal

Hét, sommás ítéletekkel teli mondattal intézett el Dávid Ferenc rögtön három pártot (Párbeszéd, LMP, MSZP) is november 20-án. Az ellenzéki pártokat élveboncoló politikai okoskodással manapság Dunát lehet rekeszteni, ez a hét mondat pedig kevés ahhoz, hogy érdemben...
Polt Péter
Megosztás

Mi van Kiss Szilárd és a miniszterelnök veje elleni nyomozással?

Tordai Bence ( Párbeszéd ) arról kérdezte a legfőbb ügyészt, miért érinthetetlen Magyarországon az általa Putyin emberének nevezett Kiss Szilárd, kifogásolva, az ügyben tett feljelentésükben a nyomozást vádemelés nélkül zárták le. A maguk tevékenysége az...
Tordai Bence
Megosztás

A Párbeszéd kezdeményezi a "hatnapos" munkahetek megszüntetését

A Párbeszéd törvényjavaslatban kezdeményezi, hogy ne legyen több "hatnapos" munkahét, a pihenőnapokat ne kelljen ledolgozni, a hosszú hétvégék minden napja legyen valódi munkaszüneti nap. Tordai Bence országgyűlési képviselő pénteken a Fidesz budapesti székháza előtt...
Tordai Bence
Megosztás

A Párbeszéd feljelenti a Polt féle ügyészség vezetőit hivatali visszaélés, valamint bűnpártolás alapos gyanúja miatt!

Évekkel ezelőtt az index.hu elvégezte az ügyészség munkáját és bizonyította, hogy Kiss Szilárd orosz prostituáltaknak, bűnözőknek „intézett” nagy tételben vízumokat a 2000-es évek közepétől 2013-ig. A Párbeszéd 2015-ben feljelentést tett. Az ügyészség 3,5 év "nyomozás...
Tordai Bence
Megosztás

Az MSZP-Párbeszéd benyújtotta az oktatási minimumra vonatkozó javaslatot az Országgyűlésnek

Az MSZP- Párbeszéd benyújtotta az Országgyűlésnek a februárban kilenc ellenzéki párt által aláírt, civil szervetek közreműködésével készített oktatási minimumprogamot, amely ciklusokon átívelő, pártfüggetlen oktatási javaslatcsomag - közölte az MSZP országgyűlési...
ételosztás
Megosztás

Legyen tilos kidobni az ehető élelmiszert!

Minden harmadik magyar gyermek szegénységben él. A Párbeszéd megalakulása óta oszt ételt, és télen tűzifát is adományoz. Az Országgyűlésben pedig törvénymódosítással el akarjuk érni, hogy az élelmiszerláncok ne kidobják, hanem kötelezően adományozzák el a már nem...