Tordai Bence
Megosztás
2018.11.2. |

A Párbeszéd törvényjavaslatban kezdeményezi, hogy ne legyen több "hatnapos" munkahét, a pihenőnapokat ne kelljen ledolgozni, a hosszú hétvégék minden napja legyen valódi munkaszüneti nap.

 

Tordai Bence országgyűlési képviselő pénteken a Fidesz budapesti székháza előtt tartott sajtótájékoztatón kifejtette: az év végéig még három olyan szombat van, amit "elvesznek" az emberektől, a családoktól, ráadásul ebből kettő decemberre esik. Hozzátette, ha minden igaz, amit a Fidesz a gazdaságról állít, akkor bőven megengedhető lenne a hatnapos munkahetek megszüntetése. "Itt az ideje annak, hogy ne az emberek túlhajszolásából próbáljunk gazdasági teljesítményt kicsikarni, hanem pihent és motivált embereket láthassunk a munkahelyeken" - fogalmazott az ellenzéki képviselő.

 

Tordai Bence kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a hatodik nap ledolgozásával kapcsolatban hatástanulmány nem készült. Vannak olyan becslések, amelyek a bruttó hazai termék (GDP) legfeljebb 1-1,5 százalékára teszik ennek költségvetési vagy gazdasági teljesítményt érintő hatásait - tette hozzá. Az ellenzéki képviselő szerint ezek a szombatok nem teljes értékű munkanapok, mert az emberek azok nagy részét "ellógják", sokan nem is mennek be, illetve erre kell fordítaniuk fizetett szabadságaikat, ahol pedig ledolgozzák, ott is csökken a hatékonyság. Tordai Bence - szintén kérdésre - beszélt arról, hogy a Párbeszéd a jövő évi főpolgármester-választást megelőzően nagy örömmel lát mindenkit egy előválasztáson. Ha Puzsér Róbert szeretne jelöltté válni, először az előválasztáson mérettesse meg magát - mondta. 

 

MTI, Budapest, 2018. november 2., péntek