paks2, jávor benedek, atomerőmű szerződés
Megosztás
2019.4.23. |

 

Jávor Benedek, az MSZP-Párbeszéd EP-képviselőjelöltje azt állítja, hogy a magyar kormány 2014-ben törvénysértő módon kötötte meg a paksi atomerőmű bővítéséről szóló szerződést. Jávor Benedek a megállapodás felmondására szólította fel a kabinetet.

 

    A politikus keddi budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett, hogy idén februárban pert nyert a magyar állammal és a Roszatommal szemben, aminek következményeként a Paks II. projektcégnek nyilvánosságra kellett hoznia a szerződéseket.
    Jávor Benedek azt mondta, a dokumentumok alapos áttekintése után egyértelmű, hogy a szerződések nem feleltek meg a 2014-ben hatályos magyar törvényeknek. 2014-ben a nemzeti vagyon hasznosításával kapcsolatos szerződéseket csak akkor lehetett hivatalosnak tekinteni, ha azokat magyar nyelven írták meg és a dokumentumok elkészítésekor a magyar jogot kellett irányadónak tekinteni - emelte ki. A megvalósítási szerződéseket azonban angolul és oroszul írták, a résztvevő felek pedig a svájci jogot tekintették irányadónak - hangsúlyozta.
    2015-ben egy utólagos törvénymódosítás lehetővé tette, hogy az ilyen típusú dokumentumokat angolul készítsék el, de ez nem változtat azon, hogy az aláírás pillanatában az angol nyelvű szöveg nem volt érvényes - nyomatékosította szavait. Hozzátette, a magyar kabinet a mai napig nem orvosolta azt a problémát, hogy az iratok a svájci jogot tartják irányadónak.
    Jávor Benedek további komoly gondnak nevezte, hogy a szerződés preambulumában a kormány pályáztatás nélkül odaígéri az orosz félnek a jelenleg is működő Paks I. négy blokkjának a majdani leszerelési jogát.
    A megállapodás nem kötelezi az orosz felet arra, hogy Paks II-t az új blokkok teljes üzemideje alatt ellássa alkatrészekkel - hangsúlyozta.
    A politikust más témában kérdezték arról az uniós mandátumbecslésről, amelyik azt vetítette előre, hogy az MSZP-Párbeszéd három képviselői helyet szerez a májusi EP-választáson. Jávor Benedek azt mondta, elégedettek az előrejelzéssel, ők maguk is három mandátumra számítanak. Hozzátette, eközben azonban folyamatosan azon dolgoznak, hogy még több képviselői helyet szerezzenek.

A paksi szerződésről elkészített elemzést ezen a linken olvashatja el.

(MTI)