Megosztás
2020.11.10. |

A magát kereszténynek valló Fidesz–KDNP-koalíció újabb rúgást intézett a legelesettebbek ellen, ráadásul sunyi módon, a koronavírus-járvány kellős közepén: megszüntetné az Egyenlő Bánásmód Hatóságot. A Párbeszéd a javaslat azonnali visszavonását követeli.

 

Az elmúlt tíz évben egymást érték az európai értékek mentén szerveződő intézmények, az úgynevezett gránitszilárdságú alkotmányban is szereplő alapjogok elleni támadások, mert a Fidesz–KDNP-koalíciónak semmi se szent: azzal foglalkozik, hogy a neki nem tetsző hangokat – bármilyen eszközzel – elhallgattassa. Most is éppen ez történik az Egyenlő Bánásmód Hatósággal (EBH), amelynek alapvetése a bárminemű megkülönböztetéssel szembeni fellépés. A hivatal létrehozására a faji és etnikai hovatartozástól független, a személyek közötti egyenlő elbánás elvének megvalósításáról szóló uniós irányelv teremtett kötelezettséget 2000-ben, amelyet később a nemi diszkriminációra is kiterjesztettek.

 

Az EBH megszüntetésének „indoka” az, hogy az egyenlő bánásmódhoz való jog az alkotmányból eredő alapjog, azokat pedig az ombudsman védi, így indokolt az EBH „beolvasztása” az alapvető jogok biztosának hivatalába. Ez elfogadhatatlan indok, mögötte nyilvánvalóan a hivatal és a hivatal által képviseltek jogainak, lehetőségeinek „államosítása” húzódik meg. Az EBH korábban megannyi esetben szolgáltatott igazságot rászorulóknak, fogyatékossággal és kisebbségben élőknek; elég csak a mozgáskorlátozottak utazási lehetőségeit, a gyöngyöspatai diákok ügyét vagy a siketek jelnyelvhez fűződő jogait említeni.

 

Ez az eljárás élesen szemben áll az alapvető emberi jogokkal, a keresztényi értékrend alapvetéseivel, ezért a Párbeszéd a javaslat azonnali visszavonását követeli.

 

 

Budapest, 2020. november 10.

Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese