Megosztás
2020.6.13. |

Magyarországon kevés a hathatós intézkedés az állatokkal szemben elkövetett erőszakos cselekedetekkel szemben. A kormány törvényjavaslata csak kommunikációs fogás, az állatvédelem ügye ennél fontosabb, ezért a Párbeszéd módosító indítványt és határozati javaslatot nyújtott be a parlamenthez, a civilek, és a hatóságok felelős és hatékony állatvédelmi intézkedéseit elősegítendő.

 

A kormány folyamatban lévő törvényjavaslata az állatok fokozott kímélete érdekében csak a pirotechnikai eszközökkel való visszaélést szankcionálja, a Párbeszéd módosításában viszont minden ilyen eszköz, a tűzijátékok és petárdák használatát is tiltaná, hiszen az augusztus 20-i, szilveszteri és egyéb ünnepeken az állatok komoly veszélynek vannak kitéve.

 

A Párbeszéd az állatok elleni agresszív cselekedetek, erőszak szabályozása és az az elleni hatékonyabb fellépés érdekében határozati javaslatában az állatvédelmi ombudsman intézményét és egy ún. állatrendőrség létrehozását javasolja. A rendőrök képzésében is jelenjenek meg az állatvédelmi szempontok, és az eddig is sok feladatot ellátó civil állatvédelmi szervek tevékenységüket megfelelő állami finanszírozás mellett végezhessék. A Párbeszéd enyhébb bűncselekmények esetében civilek bevonásával jóvátételi, önkéntes állatmenhelyi munkát javasol, emellett pedig azt, hogy preventív céllal a közoktatásba is kerüljenek be az etikus állattartási ismeretek.

 

Budapest, 2020. június 13.

Szabó Rebeka, a Párbeszéd zuglói alpolgármestere

Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese

 

A Párbeszéd határozati javaslata ITT, a módosító indítványok ITT és ITT találhatók.