Megosztás
2020.10.8. |

Az Ellenzéki Együttműködés Közjogi Szakbizottsága (ELEGY KJSZB) nevében Magyar György ügyvéd, Mellár Tamás országgyűlési képviselő és Majtényi László jogtudós, egyetemi tanár sajtótájékoztatón mutatta be a KJSZB Fejezetek a demokratikus és szolidáris Magyarország alkotmányos programjához című munkaanyagát.

 

A szakvélemény a demokratikus jogállamot helyreállító leendő alkotmány fontos fejezeteihez fogalmaz meg javaslatokat, mégpedig a közügyek iránt érdeklődő polgárok számára is közérthető módon. A szakbizottság meggyőződése, hogy Magyarországon teljes körű együttműködésre van szükség azoktól, akik abban érdekeltek, hogy az Orbán-rezsim helyett jogállami demokratikus köztársaság működhessen Magyarországon. Mostanra nyilvánvalóvá vált: az antidemokratikussá, aránytalanná és részrehajlóvá alakított választási rendszerben csak politikai pártokon túlnyúló, a rendszerváltozást akaró valamennyi társadalmi réteget bevonó együttműködéssel van esély arra, hogy az ellenzék megnyerje a 2022-es parlamenti választást.

 

Ehhez elengedhetetlenül szükség van arra a társadalmi bázisra, amely bevonható a szavazatszámlálásba, az előválasztások megszervezésébe és lebonyolításába, az alternatív sajtó terjesztésére, a szakmai munkába és egyáltalán: e sajátos, XXI. századi, remélhetően békés rendszerváltozás végrehajtásába.

 

Az ELEGY célja tehát, hogy segítse, aktívan támogassa és összehangolja azon szervezetek, civilek és pártok munkáját, amelyek, illetve akik hajlandóak és képesek mindent megtenni egy új, közös országért. A szakbizottságokban folyó munkának nem az célja, hogy elkészítse a közös program egyes fejezeteit, hanem az, hogy a vonatkozó szakterületeken szakmai egyetértést alakítson ki, amelyet aztán az ellenzéki pártok által létrejövő politikai konszenzus követhet.

 

A Fejezetek a demokratikus és szolidáris Magyarország alkotmányos programjához munkaanyagot az ELEGY Közjogi Szakbizottságának tagjai, a téma szakértői önkéntes munkában készítették el, amellyel az alkotmányos Magyarország létrehozásához szeretnének hozzájárulni.

 

 

Budapest, 2020. október 8.

Mellár Tamás

országgyűlési képviselő