Megosztás
2015.5.12. |

Lázár János ezúttal a paksi üzemanyagszállítási szerződésről nem mondott igazat: hiába ígérte a miniszterelnökség vezetője a titkosítás feloldását, az Euratom Ellátási Ügynökség (ESA) által elkaszált kontraktus tartalmát a közvélemény továbbra sem ismerheti meg. A PM szerint nem sokáig lehet már titkos dokumentumok és hazugságok mögé rejteni az atommutyit: a folyamatban lévő uniós eljárások nyomán egyre kevésbé valószínű, hogy az értelmetlen bővítési beruházás az eredeti tervek szerint megvalósul.

 

Amikor az ESA március közepén blokkolta az üzemanyagszállításra a Roszatomnak 20 éves monopóliumot adó szerződést, a miniszterelnökséget vezető Lázár két ígéretet tett: bejelentette, hogy megkeresik azt a megoldást, amelyik az EU-nak is megfelel, és jelezte, hogy nyilvánossá teszik az ESA határozatát, amelyből kiderül majd, hogy az ügynökség mit kifogásolt, illetve milyen módosításokat igényelt. Ez utóbbi ígéret teljesítésével azonban a kormány máig adós.

Lázár János nyilatkozata után Jávor Benedek, a PM EP-képviselője kikérte az ESA-tól a szóban forgó határozatot. A napokban Stamatios Tsalas, az ügynökség igazgatója írásbeli válaszában azt közölte, hogy a határozat nem kiadható, mert az Orbán-kormány „egyértelműen jelezte azon szándékát, hogy a szerződés tartalmát nem kívánja a nyilvánosság elé tárni” és emiatt „az ESA-nak nem áll módjában eleget tenni a hozzáférési kérelemnek”.

A PM követeli, hogy a kormány fejezze be ezt a szánalmas hazudozást, és azonnal hozza nyilvánosságra a határozatot – ennek érdekében nyílt levelet küldtünk Lázár Jánosnak. Emellett felhívjuk az Orbán-kabinet szíves figyelmét, hogy az évszázad legnagyobb beruházása esetében olykor akár igazat is mondhatnának az adófizetőknek – különösen most, hogy már a hazugságok sem tudják eltakarni, mennyire összeegyeztethetetlen az uniós joggal és a józan ésszel a csőd felé tartó atomprojekt.

 

Jávor Benedek európai parlamenti képviselő.