Megosztás

Felhívás az Európai Tanács elnökéhez, az Európai Bizottság elnökéhez és a Tanács soros elnökségéhez

Mi, a magyar demokratikus ellenzék erői, tekintettel a magyar kormány romboló politikája miatt előállt helyzet súlyosságára, szükségesnek tartjuk kinyilvánítani az Európai Unió valamennyi nemzete, állampolgára s az Európai Unió vezetése számára, hogy Orbán Viktor és...
Megosztás

Orbán magyarok millióit fosztja meg több ezer milliárdnyi uniós forrástól!

Orbán Viktor ma levélben üzente meg az Európai Uniónak, hogy Magyarország elutasítja az uniótól érkező kifizetések jogállami feltételekhez kötését, ezért megvétózza az uniós költségvetést. Tisztán látszik, Orbánnak csak az az uniós pénz számít, amit a NER kegyeltjeinek...
Megosztás

Párbeszéd: az EU-nak kell szabályoznia a Facebookot

A Párbeszéd azt javasolja, hogy ne a tagállamok, hanem az Európai Unió szabályozza a Facebook működését. Tordai Bence, a párt frakcióvezető-helyettese csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a platform olyan digitális közszolgáltatás, amely közösségi...
Megosztás

A Párbeszéd nem vesz részt az uniós gazdasági intézkedésekről szóló határozati javaslat szavazásán

A Párbeszéd nem vesz részt a koronavírus gazdasági hatásaival kapcsolatos európai uniós gazdasági intézkedésekről szóló kormánypárti javaslat szavazásán - jelentette be a párt frakcióvezető-helyettese. Tordai Bence egy keddi, budapesti sajtótájékoztatón azt mondta,...
Jávor Benedek, Európai Unió, Európai Bizottság, alapjövedelem, koronavírus, gazdaság
Megosztás

Párbeszéd: nagyobb költségvetési hozzájárulás és fokozott szociális intézkedések kellenek

A jelenleginél sokkal komolyabb költségvetési hozzájárulással, valamint fokozott szociális intézkedésekkel szeretné enyhíteni a koronavírus-járvány társadalmi és gazdasági hatásait a Párbeszéd. Jávor Benedek, a párt uniós tanácsadója szerdai online sajtótájékoztatóján...
Párbeszéd
Megosztás

A Párbeszéd szolidaritást vállal minden olyan erdélyi magyarral, akiben félelmet keltett a román szélsőségesek úzvölgyi támadása

A Párbeszéd szolidaritást vállal minden olyan erdélyi magyarral, akiben félelmet keltett a román szélsőségesek úzvölgyi támadása. A kormány dolga, hogy minden diplomáciai eszközzel biztosítsa a magyar emberek biztonságát. Ebben a kritikus helyzetben a magyar-román...
Jávor Benedek
Megosztás

Jávor Benedek: Köszönöm, és sajnálom

Kedves Barátaim! Köszönöm, és sajnálom. Tegnap brutális vereséget szenvedtünk, az a stratégia, azok a döntések, amelyeket elfogadtunk, ide hoztak minket. Tanulságok vannak bőven, én remélem, hogy mindenki képes levonni belőle a magáét. A felelősséget senkire nem akarom...