dagály
Megosztás
2015.8.30. |

Lemutyizott óriásberuházás, törvénytelen megoldások, felelősséghárítás és lepusztított Dagály fürdő – Faragó Éva és a PM folytatja harcát a Dagály védelmében.A PM nyomására az MNV Zrt. végül kiadta a Garancsi István, Orbán „kötélbarátjának” cégével, a Market Zrt.-vel az Úszópalota építésére kötött 49 milliárdos szerződést. Több mint gyanús, hogy a 108 oldalas jogi monstrum minden részletéről nem a közbeszerzés győztesének kihirdetése és a szerződés aláírása között eltelt egyetlen nap alatt sikerült megállapodni.

A dokumentumból az is kiderül: a szerződés csak egy május 28-i kormányhatározat kihirdetésével lépett hatályba, az alapkőletétel azonban 15-én megtörtént, és az építkezés is megkezdődött hatályos szerződés nélkül.

A Dagály sorsával kapcsolatos kérdések folyamatos hárítását, a beruházó MNV és a régi tulajdonos BGYH Zrt. egymásra mutogatását az magyarázhatja, hogy a Dagály tulajdonjogának átadása még mindig nem történt meg. Az MNV tehát olyan ingatlanon rendelt meg beruházást, amely nem állt a birtokában, ez pedig nyilvánvalóan jogszerűtlen.

Bár a Fővárosi Közgyűlés június 23-i ülésén némi kormányzati zsarolás után döntött arról, hogy a tulajdonában álló BGYH átadja a Dagályt az MNV-nek, az azonnali határidővel kiszabott feladatot azonban Tarlós István két hónap alatt sem tudta elintézni. A PM által megszerzett tulajdoni lap tanúsítja, hogy a Dagály még mindig a BGYH tulajdonában áll, és széljegy sem utal folyamatban lévő ügyre; terheli viszont az ingatlant egy negyedmilliárdos jelzálog. 

Nem történtek lépések a kivágott fél évszázados fák pótlására sem: a kötelező fapótlási megállapodás nem született megaz MNV és a XIII. kerület között.

A fideszes döntéshozók és embereik továbbra sem hajlandóak figyelembe venni az érintettek szempontjait, nem válaszolnak érdemben a sajtó, a civilek és a PM kérdéseire sem. De az állam és a főváros mellett az elvileg ellenzéki, MSZP-s polgármester által vezetett XIII. kerületi önkormányzat sem jeleskedik a helyiek és a fürdőlátogatók érdekképviseletében.

Faragó Éva helyi képviselőjelölt és Karácsony Gergely a hét elején fórumot tart, ahova a PM minden illetékest elvár, hogy végre választ adjanak az egyre sokasodó kérdésekre. Akárhogy is: a Párbeszéd Magyarországért továbbra is mindent megtesz, hogy megvédje a Dagályt, és elérje, hogy 2017-től újra valódi népfürdőként működhessen.

Budapest, 2015. augusztus 30.

 

PM Sajtó

 

(képhttp://www.termalfurdo.hu)