Megosztás
2020.7.10. |

Beigazolódott a Párbeszéd gyanúja: erősen túlárazva, észszerű indok nélkül vásárolta meg a kormány Mészáros Lőrinctől a Mátrai Erőművet. A Párbeszéd által megszerzett adásvételi szerződésből az is kiderül, hogy a vevőnek (az állami MVM-nek) nincs valós lehetősége a várható veszteségek utólagos, érdemi csökkentésére.

 

Többe került, mint amennyit mondtak, és még annál is értéktelenebb, mint amilyennek látszott – ez derül ki a Mészáros-féle Mátrai Erőmű adásvételi szerződéséből, amelyet a mellékleteivel együtt a Párbeszéd szerzett meg adatigényléssel. A dokumentumok nem adnak magyarázatot arra, miért vette meg (és miért ilyen irracionálisan magas áron) az állami MVM Mészáros Lőrinc veszteséges, leállításra ítélt szenes erőművét.

 

A kormány által eddig bejelentett vételár 17,4 milliárd forint volt. Már azt is indokolatlanul magasnak ítélte a szakmai közvélemény és a nyilvánosság, a most megszerzett papírok szerint azonban még mintegy 5 milliárd forintnyi tagi kölcsön megfizetését is átvállalta a vevő. Vagyis a magyar állam cége több mint 22 milliárd forintot ad egy erőműért, amely

– Magyarország legnagyobb szén-dioxid-kibocsátója, így a működése környezeti szempontból is fenntarthatatlan,

– évek óta százmilliós/milliárdos veszteségeket termel (és egyetlen nyereséges részlegét, a napelemparkot már az államosítás előtt kiszervezték és eladták),

– öt elavult széntüzelésű blokkjából kettőt jövőre, a maradék hármat pedig 2025-ben kénytelen lesz bezárni (de már most is gyakran le kell őket állítani műszaki hibák miatt),

– a további működtetés érdekében a kormány elmondása szerint 2-300 milliárd (!) forintnyi beruházásra tart igényt,

– a szenes energiatermelés leállítása után tízmilliárdos nagyságrendű bányabezárási és rekultivációs kiadásokra kényszerül, úgy, hogy az e célra félretett eredménytartalékból Mészárosék 11 milliárdot az eladás előtt kivettek,

– a kivett 11 milliárdos osztalékból és a 17,4 + 5 milliárdos vételárból akár megoldható lehetett volna, hogy az erőműben dolgozó több, mint 2000 ember és a beszállítók számára biztosítson további stabil munkahelyet, megélhetést ahelyett, hogy csak Mészároséknak teszik lehetővé a jövedelmező kiszállást cserben hagyva az ott dolgozókat, beszállítókat.

 

Ez a csomag messziről nézve sem tűnik vonzónak, az adásvételi szerződés és a mellékletek tartalma pedig csak megerősíti, hogy a magyar állam rendkívül rossz (Mészáros Lőrinc pedig nagyon jó) üzletet csinált. Alighanem tudták ezt a szerződés aláírói is, hiszen egyfelől jelezték, hogy a szekrényből utóbb kieső csontvázak miatt még csökkenhet a vételár, másfelől viszont ezt a lehetőséget összességében 4 milliárd forintban korlátozták, függetlenül attól, hogy mi derül ki utólag a megvásárolt csődtömegről.

 

Palkovics László a kormány képviseletében nemrég azt mondta, hogy a klímavédelmi akcióterv keretében gáztüzelésű blokkokat építenek a Mátrai Erőműben. Csakhogy egyrészt egy új gázerőmű építéséhez nem kellett volna megvenni a veszteséges, környezetvédelmi kötelezettségekkel terhelt szenes erőművet. Másrészt pedig, ha gázerőművekkel meg lehetne védeni a klímát, akkor végképp fölösleges Paks II-t felépíteni, hiszen a gázerőmű sokkal olcsóbb.

 

A Párbeszéd szerint a magyar adófizetőknek nem feladatuk, hogy az államra nézve hátrányos, kizárólag Orbán oligarcháinak érdekeit szolgáló bevásárlásokat finanszírozzanak. A megszerzett dokumentumokat nyilvánosságra fogjuk hozni, és minden lehetőséget megvizsgálunk, hogy jogi úton is fellépjünk az utóbbi évek egyik legkártékonyabb állami cégvásárlása ellen.

 

 

Budapest, 2020. július 10.

Kocsis-Cake Olivio,

a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese

 

(Fotó: MTI / Komka Péter)