Lex Trócsányi
Megosztás
2017.9.6. |

A Párbeszéd szerint felháborító, hogy az igazságügyminiszter ügyvédi irodája anyagi hasznot húz abból, hogy a bankokat képviseli a bíróságon a devizahitelesekkel szemben, miközben maga Trócsányi László dolgozta ki a hitelesek védelmét szolgáló javaslatcsomagot. A Párbeszéd egy törvénymódosító javaslattal megszüntetné az állami tisztségviselők, kormánytagok nem lehetnek cégtulajdonosok.

A Párbeszéd hiába várja egy ideje Trócsányi László erkölcsi magyarázatát arra, hogy a nevén lévő ügyvédi iroda miért húz anyagi hasznot abból, hogy a bankokat képviseli a devizahitelesekkel szemben. Mindezt úgy, hogy korábban a hitelesek védelmét szolgáló csomagot maga az igazságügyi miniszter dolgozta ki. Trócsányi Lászlónak erkölcsi kötelessége lenne feloldani az összeférhetetlenséget. Sőt, ideje lenne lemondania mint irodavezető, mert emellett máshonnan, oktatásból is rendszeres havi jövedelmet kap.

Trócsányi László igazság-ügyminiszterként saját zsebre, a devizahitelesek megnyomorításán dolgozik. Ezért a Párbeszéd benyújtja az Országgyűlésnek a „lex Trócsányit”, ha ő maga nem, akkor az Országgyűlés oldja fel az összeférhetetlenséget és alkosson a jelenleginél szigorúbb szabályozást arra, hogy egy kormánytag, állami tisztviselő, állami vezető tisztsége mellett más jövedelemszerző tevékenységet nem folytathat. Nem rendelkezhet cégtulajdon vagy üzletrész felett, amíg politikai vezetői tisztséget lát el, kivéve ha bizalmi vagyonkezelésbe adja azt. A javaslat szerint vállalkozás nem viselheti kormánytag nevét, nem végezhet rendszeres oktatói, tudományos, egyéb szellemi jövedelemszerző tevékenységet. Kormányzati, állami vezető nem viselhet tisztséget sportszövetségekben, -egyesületekben. Amíg miniszterek, államtitkárok, illetve egyéb állami vezetői tisztséget látnak el, se közvetlenül, se közvetve ne folytassanak egyéb jövedelemszerző tevékenységet.

Budapest, 2017. szeptember 6.
Hegyesi Beáta
a Párbeszéd elnökségi tagja, szakpolitikus

 

Ismerd meg a Párbeszéd programját, mondd el róla a véleményed, mert nekünk mindenki számít: http://mindenkiszamit.hu/

Csatlakozz, mert tenni kell!